SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

Állandó kiállítások

A korábbi, erős nemzetközi hangsúlyú rendezés után a 2014 júniusában nyíló 19. századi állandó tárlaton a kor nagy francia művészeinek alkotásai, többek közt a közönség által kedvelt impresszionista remekművek kerülnek ismét a középpontba (Gustave Courbet, Édouard Manet, Paul Gauguin, Claude Monet, Camille Pissarro, Auguste Rodin munkái): a kiállítás Delacroix-tól Puvis de Chavannes-ig, a romantikától a szimbolizmusig vezeti a látogatót.

A francia művészek mellett Európa egyéb területeinek irányzatai természetesen most sem maradnak ki a válogatásból: a dán Bertel Thorvaldsen neoklasszikus gipszreliefjeinek eddig ritkán látott együttese még néhány hónapig, szeptember elejéig látható. A kiállítás emellett a múzeum gazdag osztrák biedermeier anyagából is újabb válogatást mutat (Waldmüller, Eybl, Amerling).

Tekintettel az ősszel nyíló, Rembrandt és a holland művészet aranykorát ismertető kiállításra, számos olyan mű kerül bemutatásra, amely a 17. századi németalföldi művészet hagyományát viszi tovább. Ide sorolhatók az olyan barbizoni művészek, mint Dupré, Daubigny és Diaz, valamint Troyon, akinek állatábrázolásai a Paulus Potter, Aelbert Cuyp alapította tradíciót folytatják. Ugyancsak a nagy holland elődök példáját idézi honfitársuk, Mesdag téli tengerparti jelenete, illetve azon német festők alkotásai, mint Eduard Schleich vagy Hermann Baisch, akikre egyaránt hatással volt a régi németalföldi és a korabeli francia festészet.

Két kabinetben szerepelnek a századforduló európai remekművei: Carl Moll, Fernand Khnopff, Pekka Halonen alkotásai a szimbolista tájképfestészetet képviselik, a másik kabinetben Franz von Stuck, Arnold Böcklin, Akseli Gallen-Kallela mitológiai, allegorikus ihletésű művei foglalnak helyet.

Az újrarendezett tárlat egyik legfőbb újítása, hogy olyan kortárs műveket is felvonultat, amelyek párbeszédet teremtenek a múzeumi anyaggal. A kiválasztott alkotások a jelen esetben az 1800 utáni Gyűjtemény múlt évekbeli tevékenységét elevenítik fel, illetve az osztály jövőbeli terveit vetítik elő.

A Szépművészeti Múzeum 2011-es egyéni kiállításának keretében is kiemelt, 1956 óta Franciaországban élő Hollán Sándor nagyméretű festménye, a Féktelen nagy tölgy, amely Daubigny és Courbet tájképeinek társaságában szerepel.

Keserü Ilona Pissarro 1903-as Pont-Neuf című képe mellett szereplő alkotása a magyar művész munkássága és a 19. századi francia festészeti színhasználatban bekövetkezett újítások közötti párhuzamokra világít rá: Térség per digitum című festménye a neoimpresszionista képformálást idézi. Ősszel a közönség többet is megtudhat Keserü Ilona színkutatásairól: szeptember 18-án nyílik ugyanis az a kabinet-kiállítás, amelynek témáját a színváltás, az olasz cangiante néven is ismert különleges technika, festésmód adja.

20. századi és kortárs gyűjtemény

Majovszky - termek

A steril „white cube”-bá alakított Majovszky-termekben a Szépművészeti Múzeum huszadik századi és kortárs gyűjteményének kiemelkedő darabjait – többek között Joseph Beuys, Michaelangelo Pistoletto, Hantai Simon, Eduardo Chillida, Hermann Nitsch, Antoni Tàpies, Magdalena Abakanowicz, Lakner László, Josef Albers, Günther Uecker, Victor Vasarely, Anthony Caro, Erró és Erwin Wurm alkotásait – mutatjuk be. A múzeum gyűjteményéből származó műveket jelentős magángyűjtők, művészek és alapítványok nagy értékű letétjei egészítik ki. Ugyan a rendelkezésre álló műtárgyállomány szórványos mivoltából adódóan nincs mód átfogó, a teljesség igényére törekvő narratíva felvázolására, ami persze a „nagy elbeszélések” utáni korszakban amúgy is reménytelen vállalkozásnak tűnik, minden teremben bemutatunk egy-egy tendenciát, motivikus vagy stiláris összefüggést. Az első, módszertani bevezetőnek is tekinthető teremben főképp konceptuális indíttatású, intézménykritikai szemléletű művek segítségével reflektálunk az avantgárd és a festészeti tradíció viszonyára, illetve a műalkotás ontológiai státusának megváltozására.

Ez a muzeológiai önreflexióra is késztető problémafelvetés rendszeresen visszatér az 1800 utáni Gyűjtemény által szervezett időszaki kiállításokon, így a tizenkilencedik századi gyűjtemény és a Régi Képtár találkozásánál található, s ekként emblematikus jelentőségű kabinetekben rendezett kamara-kiállítás sorozat tárlatain vagy az utóbbi évek kiállítási programját szintetizáló nagy Cézanne-kiállításon is. A következő termekben rugalmasan kezelt történeti-stiláris rendszerben megjelennek a századelő avantgárd tendenciáinak, az informelnek, az akcionizmusnak, a kinetikus művészetnek, az op-artnak, illetve a pop-artnak a múzeumban található jelentős példái. A kiállításon – a teremsor névadója, a múzeum gyűjteményéhez is hozzájáruló nagy gyűjtő, Majovszky Pál szellemiségét is követve – külföldi alkotókat és olyan magyar származású, emigráns művészeket mutatunk be, akik a nemzetközi művészettörténeti diskurzus részei. A kiállítás egységei – szándékaink szerint – komplex összefüggésrendszereket bemutató „értelmező terekként” működhetnek, melyekben a művek egymás kontextusában újabb jelentésrétegekkel gazdagodnak. A válogatás mikéntje, a letétek integrálásának módja a múzeum hosszabb távú gyűjteménygyarapításai elképzeléseit is tükrözi. A Szépművészeti Múzeum újranyíló huszadik századi és kortárs állandó kiállítása kapcsán megfogalmazható a kérdés, miként határozható meg napjainkban a gyűjtemény ezen szegmensének nemzetközi pozíciója, s milyen perspektívái lehetnek az ún. „artworld”-ben.

A mélyföldszinten látható 20. századi és kortárs állandó tárlat némileg átrendezve fogadja a nagyközönséget. Itt a korábbinál nagyobb hangsúlyt kapnak Victor Vasarely adományai, továbbá olyan művészek alkotásai is megjelennek, mint Marc Chagall, Corneille, Le Corbusier, Robert Rauschenberg, Timm Ulrichs. Mostantól szintén látható Renato Guttuso Földfoglalás Szicíliában című főműve, Joseph Beuys a közvetlen demokrácia lehetőségeit vizsgáló híres zacskó-objektje, illetve Antoni Tàpies lávakőből készült különleges plasztikája is.


Kurátor: Fehér Dávid és Orosz Márton