Egyiptomi Gyűjtemény - 2008. augusztus 8. - december 7.
A kiállítás az egyiptomi fáraókor utolsó virágkorát mutatja be, amely amellett, hogy a Nílus menti birodalom egy kiemelt korszakára koncentrál, a kiállított 150 műtárgy segítségével áttekintést nyújt az ókori Egyiptom több ezer éves kultúrájáról. A Reneszánsz Év programsorozatba illeszkedő kiállítás tárgyai többek között a British Múzeumból, a párizsi Louvre-ból, továbbá bécsi, firenzei, római és zágrábi gyűjteményekből érkeztek.
A tárlaton kiállított szobrok, sztélék, koporsók és egyéb sírfelszerelési tárgyak segítségével a történelem egyik legizgalmasabb korszakát mutatják be. A nemzetközi összefogás eredményeképpen megvalósuló kiállítás ez év elején már a ljubljanai közönség előtt is bemutatkozott, de a budapesti tárlat az ottani kiállítás új koncepciók alapján megépített és lényegesen kibővített változata.
A mítoszokban élő és a történelmi múlt tisztelete, a múlt tiszteletreméltó vívmányainak megőrzése és tudatos, ám szelektív módon való felhasználása mindvégig jellemezte a fáraókori egyiptomi kultúrát. Ez a fajta „reneszánsz” attitűd tehát mélyen gyökerezik az egyiptomi állam 3000 éves történetében. A kiállítás címe a Kr. e. I évezred közepének egy rövid, ám annál izgalmasabb időszakára (Kr. e. 7-6. század / 25-26. dinasztia) utal, amikor a fáraókori Egyiptomra az Újbirodalom végét követő kb. 400 éves politikai és gazdasági nehézségekkel teli időszak után egy újabb – utolsó – virágkor köszöntött. Az új éra kezdetét a kutatás a 25. dinasztia uralkodásához köti. Ez a Núbiából (a mai Szudán, az ókori Kus területéről) származó dinasztia a Kr. e. 8. század végén meghódította és újraegyesítette az országot, székhelyét pedig az ősi fővárosba, Memphiszbe helyezte. A szóbanforgó időszak fáraói alatt, akik számára nyilvánvalóan legitimációt biztosított a múlttal való azonosulás, egyre erőteljesebb archaizáló tendenciák figyelhetőek meg a kultúra több területén.
A 25. dinasztia kora az egyiptomi „reneszánsz” első nagy korszaka, amely egy csaknem kétezer évvel korábbi időszak, az Óbirodalom alkotásainak stílusát és ikonográfiáját idézi fel. A kusita királyok az Óbirodalmi nagy fáraók, az 5. és 6. dinasztia uralkodóinak neveit vették fel, és megkísérelték feléleszteni és újraalkotni az ősi mítoszokat, művészeti stílusokat, a nyelvet és az irodalmat. A múlt újraélesztésnek folyamata az ezt megelőző időszakban, az ún. Harmadik Átmeneti Korban gyökerezik, majd ebben az időszakban teljesedik ki, hogy aztán a 26. dinasztia alatt elérje klasszikus tökéletességét, amikor a deltabeli Szaisz városából származó uralkodók katonailag megerősítették Egyiptomot és növelték az ország kereskedelmi befolyását. A szaiszi dinasztia tisztelte elődei emlékét, az előző kusita időszak kiindulópontként szolgált a „szaiszi reneszánsznak”, de az új uralkodók már a Középbirodalom és az Újbirodalom thébai művészetét élesztettek újjá.
Az ókori egyiptomi kultúra több ezer éven keresztül ívelő kontinuitását legszemléletesebben a dinasztiák egymást követő sora példázza. A kiállítás tudományos szempontból legkiemelkedőbb tárgya a legkorábbi királyok neveit és tetteit felsoroló, a piramisépítő fáraók korából származó mintegy négy és fél ezer éves Palermói Kő. A Középbirodalomtól (Kr.e 2. évezred első harmada) a Ptolemaiosz-korig (Kr.e 332-31) terjedő időszak különböző uralkodóinak portréi a dinasztiák egymásutánját szimbolizálják, illetve a fáraói intézmény fennmaradását, amely a megfelelő politikai és gazdasági, valamint ideológiai hátteret nyújtva biztosította a kulturális tradíciók folytonosságát az ókori Nílus-völgyben. A kiállításon bemutatott, különböző korszakokból származó reliefeken, sztéléken és szobrokon keresztül jól megfigyelhető, hogy a fáraókor kezdeti időszakának udvari és elit kultúrája által kialakított művészeti kánon tradíciója hogyan élt tovább évezredeken át. Azonban nem csupán egyszerű hagyományőrzésről vagy a múlt kétségtelen tiszteletéről van szó, hanem a múltba tekintés egyfajta rituálét, mágikus erejű aktust is jelentett az utókor számára, amelynek révén spirituális szinten azonosulhattak a példaképül választott történelmi időkkel és személyiségekkel.
A kiállításon bemutatott tárgyak közül kiemelkedik a British Múzeumból kölcsönzött II. Ramszeszt ábrázoló csaknem életnagyságú szobor, a római Sinopoli gyűjtemény 18. dinasztia kori és a British Museum 30. dinasztia vagy kora Ptolemaiosz-kori fáraóportréja, a bécsi Kunsthistorisches Museum és a Louvre házaspárszobrai, és az ugyancsak a párizsi gyűjteményből érkezett, királynőt vagy istennőt ábrázoló szobrászminta. A firenzei gyűjtemény egyik legizgalmasabb leletegyüttese egy 25. dinasztia kori előkelő hölgy (a fáraó lányának szoptatós dajkája) koporsóit és kozmetikai kellékeit mutatja be. A tárlat fontos darabja továbbá a Szépművészeti Múzeum – amely Közép Európa egyik leggazdagabb egyiptomi kollekciója – 26. dinasztia kori bronz Imhotep-szobra, amely világviszonylatban is kiemelkedő kvalitású, és így a kiállítás egyik kiemelt műtárgya volt már az előző helyszínen, Ljubljanában is. A római kori Pannóniából fennmaradt, egyiptomi kultuszokkal kapcsolatos emlékek (a Nemzeti Múzeumban őrzött ún. „Egyedi kancsó”, valamint a szombathelyi Savaria Múzeumból érkezett római kori Ízisz-szentély csodálatos leletei) a kiállítás utolsó egységeként a „reneszánsz reneszánszát” mutatják be, amikor az ókori egyiptomi kultúra hatása az ország határait átlépve fejtette ki hatását – ahogyan teszi ezt a mai napig.
A kiállítás kurátora Francesco Tiradritti egyiptológus, a kairói Olasz Régészeti Intézet igazgatója és Liptay Éva, a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményének vezetője.
A kiállítás főtámogatója az OTP Travel.