Csontváry 170

Tartsa meg a Csontváry 170 című kiállításra váltott teljes árú belépőjegyét, és nézze meg 20%-os kedvezménnyel a Gulácsy életműtárlatot a Magyar Nemzeti Galériában 2023. augusztus 27-ig. Részletek ITT

Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) születésének 170 éves évfordulóját közös kiállítással ünnepli a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum. A festőgéniusz műveit legnagyobb számban őrző két közgyűjtemény anyagából összeállított válogatás a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében látható a Szépművészetiben. Innen a kiállítás augusztusban Pécsre utazik, az idén 50 éves Csontváry Múzeumba. A mintegy 40 művet felvonultató tárlat tisztelgés a magyar festészet történetének egyik legeredetibb és legismertebb alkotója előtt.

A Szépművészeti Múzeumban utoljára 60 évvel ezelőtt, 1963-ban nyílt kiállítás Csontváry műveiből. Akkor a legnagyobb műveknek a Márvány Csarnok adott helyet, most a felújított Ión-Pergamon Csarnok oszlopokkal tagolt tágas tereiben együtt látható A taorminai görög színház romjai és a Baalbek, a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben és a Mária kútja Názáretben, a Jajcei és a Schaffhauseni vízesés valamint a híres Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban.

„Elérte hát, amit akart, amiért élt, amiért a Tátra aljáról Taorminába, onnan Libanonba űzetett” – írja a festő monográfusa, Németh Lajos az 1963-as budapesti Csontváry-kiállítást méltatva. Mindig a nagy umbriai mesterrel, Raffaellóval akart versenyre kelni, s most, halála után száznégy évvel művei gyűjteményes kiállítását újra azok között a falak között mutatjuk be, ahol a nagy vetélytárs, Raffaello Esterházy Madonnáját is őrzik.

Németh Lajos máig alapvető összefoglalásában így folytatja Csontváry életútjának áttekintését: “Kortársai nevették és gúnyolták […] Hagyatéka a művészszakértő véleménye alapján csaknem fuvaros kezébe került, és ha nincs egy fiatal, jó szemű építőművész, Gerlóczy Gedeon, vásznaiból ponyvát szabdalnak. […] Negyvenéves kora után kezdett rendszeresen festeni, ám hamar utolérte a korát. Korai művei objektív természettanulmányok, majd sajátos naiv expresszionista hangvételhez érkezett. Nagy tájképeit a természettel való panteisztikus eggyé válás, a művészi és a természeti organizmus egymásnak megfelelése jellemzi. A Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című képében és a nagy Tátra-vízióban a tragikus ihletettségű expresszív dráma uralkodik. A cédrus-képekben, a Mária kútjában és a Tengerparti sétalovaglásban pedig szintetikus egységbe ötvöződtek művészete legfontosabb jellemvonásai: a panteisztikus alázat, az álomittas líra, az expresszív drámaiság, és új jelenségként a felszínre tört, az eddig inkább csak néha felbukkanó, szimbólumalkotó erő. […]  Csontváry művészetének jelentősége túl nő a magyar művészet határain, életműve az egyetemes művészettörténet nagy produktumai közé tartozik. Nemcsak a korában felmerült festői problémákra adott egyéni hangvételű választ, hanem úgyszólván minden benne van, ami a piktúra lényegét adja, ami előtte történt, s latensen az azután jövő is. Modernebb, mint sok, a tételes izmusokhoz kapcsolódó kortárs – ám ugyanakkor ősi sorról jött, igazi rokonai csakugyan a művészettörténet nagy korszakaiban találhatók. Épp ezért méltó hozzá, hogy műveit a Szépművészeti Múzeumban mutatják be.”

A negyvenöt művet felvonultató kiállítás teljes képet nyújt Csontváry fő témáiról, motívumairól és életéről. A tárlat a művész első olajfestményével, az 1893-as Pillangókkal indul, melyekkel egy térben az „iskola előtti tanulmányokként” ismert madárképeket láthatja a közönség. Ezek aprólékos megfestése és eleven színessége már a pályakezdő festő-patikus technikai jártasságát érzékeltetik. Csontváry művészi pályafutásának fontos fordulópontját jelentette a Hollósy Simon müncheni rajziskolájában eltöltött féléves időszak 1894-ben. Müncheni tanulmányait érzékeny modellrajzok dokumentálják, amelyek külön szekciót képeznek a kiállításon. A kiállításon ezek mellett helyet kapott Csontváry első figurális festménye, az 1894-es Almát hámozó öregasszony című alkotása is.

Csontváry művészetről vallott nézeteinek az egyik legfontosabb gondolata az „élő természet” problémája. Önéletrajzából tudjuk, hogy már gyermekkorában szenvedélyesen érdeklődött a természeti jelenségek iránt. Az élő természet más és más formában ugyan, de megtalálható valamennyi képén. A furcsán gyűrődő sziklaalakzatokban, a felhők szárnyas formáiban, a vízesések zubogó vízfüggönyében, a dombok, hegyoldalak mozaikszerűen összepréselt színfoltjaiban, a merészen rövidülő terekben, a szokatlanul görbült, de mégis új dimenziók felé utat nyitó személyes, egyéni perspektívában.

Az elmúlt évtizedekben számos monográfia és tanulmány gazdagította ismereteinket a legendás festőről. Akár józan rációval, akár a Csontváry-kultusz táplálta szenvedéllyel közeledünk műveihez, a végén mindig oda jutunk, hogy Csontváry festészete páratlan jelenség a magyar művészet történetében. Bárhogy értelmezzük is művészetét, bizonyos, hogy ő az egyik legeredetibb magyar festő. Művészete stílusoktól, iskoláktól független maradt, különös élettörténete, látomásos elhívatása, életművének csodával határos megmaradása – mind a személye körüli mítoszteremtésnek szolgáltak alapul. Csontváry a századforduló gyermeke volt, akinek életművében sajátos módon egyesült a romantika univerzális individualizmusa a modernizmus kollektív eszményeket kereső útjaival.

LEGYEN MINDIG KÉPBEN!

Értesüljön elsőként a kiállításhoz kapcsolódó programjainkról, tárlatvezetéseinkről és jegyvásárlási lehetőségekről!
Iratkozzon fel hírlevelünkre az oldal alján!