Kapuk a létben – A fa motívuma Pieter Bruegeltől Hollán Sándorig

A Szépművészeti Múzeum idén megújult grafikai kiállítóterében ismét régi mesterek alkotásainak társaságában mutatunk be kortárs műveket. A jelenlegi, második tárlaton a tájképművészet nagy klasszikusainak grafikáit Hollán Sándor faábrázolásaival állítottuk párbeszédbe. A tárlat az ember és természet kapcsolatát és a fa szimbolikus értelmezési lehetőségeit vizsgálja a különböző korokban.

A Grafikai kiállítótér minden héten csütörtöktől vasárnapig az állandó kállításokra szóló belépővel látogatható, keddi és szerdai napokon viszont zárva tart.

A fa a legtöbb kultúrában önmagán túlmutató motívum, amely szimbolikus jelentéssel is bír. Az eredetmítoszok szerint a világ tengelyét testesíti meg, amely összeköti az univerzum régióit, az alsóbb és a felsőbb világokat. A kultikusan szentté avatott fa a halhatatlanság és a tudás hordozója, az ember rajta keresztül kapcsolódhat a transzcendenshez. A fák és az ember szimbiotikus kapcsolata költői módon fogalmazódott meg már az ókori mítoszokban és a legkorábbi természettudományos munkákban is. Míg a klasszikus ókorban a különböző fákat istenségekkel és az állhatatos héroszokkal társították, a Zsoltárok könyve a boldog embert hasonlítja a fához: „Olyan, mint a víz partjára ültetett fa, amely kellő időben gyümölcsöt terem, és levelei nem hervadnak. Siker koronázza minden tettét” (Zsolt 1,3). Id. Plinius Természetrajza (Naturalis Historiae) szerint a fák és az erdő a legnagyobb ajándék, melyet a természet az embernek adhatott.

A több mint ötven műalkotást felvonultató kiállítás amellett, hogy érinti az európai tájképművészet csúcspontjait, a különböző grafikai technikák – tollrajz, színezett fametszet, rézkarc, üvegkarc, akril – áttekintését is nyújtja. Mindezt a Grafikai Gyűjtemény gazdag anyaga teszi lehetővé, benne azzal a jelentős műtárgycsoporttal, melyet Hollán Sándor 2003 és 2019 között ajándékozott a múzeumnak. Hollán – a fákban rejlő belső erők érzékeny megfigyelője – 1956-ban hagyta el Magyarországot, azóta a műterme télen Párizshoz köti, a nyarakat viszont a dél-franciaországi Gignacban tölti, ahol a vidéket járva vissza-visszatér kiválasztott fáihoz, hogy megfigyelve rezdüléseiket meditatív rajzokat készítsen róluk.

A kiállítás tematikus egységei olyan egyetemes művészi problémákat vetnek fel, amelyek korszaktól függetlenül kihívást jelentettek és jelentenek a művészeknek. Ilyen például egy fa portréjának megalkotása, az erdei táj ábrázolásmódjai, a motívum előtt történő rajzolásban rejlő lehetőségek, a természet erőinek ábrázolása, a fényviszonyok megjeleníthetősége és a tárgyilagos valóságtól történő elmozdulás kérdése. A faábrázolás és a tájképművészet klasszikusai – többek között Wolfgang Huber, id. Jan Brueghel, Claude Lorrain, Camille Corot – művein kívül olyan alkotóktól is mutatunk be műveket, akik kifejezetten inspirálták Hollán Sándort, például Rembrandt Harmensz. van Rijn és Nicolas Poussin.

Korunkban, amikor egy fa ültetése nem csupán a környezetünk szépítése utáni vágyból vagy az emlékezet megőrzésének szándékából fakadhat, hanem a bolygónk sorsa felett való közös aggódás gesztusából is, joggal merül fel bennünk a kérdés: a művészek kutató tekintetén keresztül milyen üzeneteket közvetítenek az élővilág létfontosságú szereplői, a fák? Hogyan jelennek meg a legkülönbözőbb korokban a művészi alkotófolyamat legszemélyesebb kifejezőeszközében, a rajzművészetben? Hiszen lerajzolni egy fát nem más, mint alaposan megfigyelni, mélyen összekapcsolódni vele, feltárni mágikus üzenetét.

A kiállítás kurátora Tóth Bernadett, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze.

A kiállítás főtámogatója az OTP Bank.
A tárlat együttműködő partnere a Porsche Hungaria.