Grafikai Gyűjtemény - 2009. december 1 – 2010. május 2.
Parmigianino két évtizedes pályafutása mély nyomot hagyott az itáliai művészet emlékezetében. Jóllehet nem sokat festett, falképei pedig szülővárosa, Parma szűkebb környezetében maradtak ránk, kevesek hatása volt annyira meghatározó, mint az övé. Nemcsak Itáliában talált követőkre, de a Fontainebleau-ban és Prágában dolgozó művészek is sokat köszönhettek neki. Páratlan népszerűségében közrejátszott, hogy választékosan elegáns stílusa magától értetődő természetességgel találkozott a 16. századi művészek és elméletírók szépségideáljával. De a Parmigianino műveiben testet öltő szépség a 17–18. századi festők számára is példaként szolgált, olyannyira, hogy az imparmiginare kifejezés sokáig az elegáns és kifinomult stílus szinonimájának számított. A 19. században azután a manierizmus kedvezőtlen megítélésével együtt Parmigianino neve is feledésbe merült.
A 20. század elején szinte újra fel kellett fedezni. Az olvadás lassú volt, de megállíthatatlan. Az egyre szaporodó monográfiák és tanulmányok azonban mintha csak megalapozták volna a művész születésének ötszázadik évfordulóján kisarjadó Parmigianino-reneszánszt. 2003-ban a világ számos nagyobb gyűjteménye tisztelgett kiállításokkal a festő emléke előtt. A Szépművészeti Múzeum akkor az ottawai National Gallery of Canada és a New York-i Frick Collection közös Parmigianino-kiállítására kölcsönzött öt rajzzal és két metszettel vett részt a megemlékezésben; a festő rajzaiból és metszeteiből rendezett önálló tárlattal azonban mindeddig nem jelentkezett. Pedig a Szépművészeti Múzeumban Parmigianino nem kevesebb, mint húsz saját kezű rajza található. Ha mindez nem is elegendő a festő pályájának valamennyi időszakán átívelő monografikus kiállítás megrendezésére, alkalmas arra, hogy Parmigianino sokszínű és szerteágazó grafikai hagyatékából ízelítőt adjunk. Parmigianino budapesti rajzai, ha töredékesen is, de felölelik életének összes fontosabb színterét: parmai pályakezdésétől, a reményekkel és csalódásokkal teli római éveken és az átmenetinek indult, ám annál gyümölcsözőbbé vált bolognai tartózkodásán át, a keserű kudarcokkal záruló végső hazatérésig.
A rajz nemcsak Parmigianino életművében játszott fontos szerepet, de kortársai és az őt követő generációk is elsősorban a rajzain és az utánuk készült metszeteken keresztül ismerték meg a művészetét. Parmigianino nem csupán a korszak legjobb metszőivel szövetkezett, de a 16. századi olasz festők közt elsőként saját maga is készített metszeteket. Tizenhét rézkarcából – a londoni British Museumban őrzött, egyetlen levonatban fennmaradt kartanulmányt leszámítva – a Szépművészeti Múzeum az összeset őrzi, köztük néhány kivételes, egyedülálló levonatot is. A budapesti gyűjtemény gazdagságának köszönhetően a Parmigianinóval szoros együttműködésben készült valamennyi réz- és fametszet is bemutatásra kerülhet. Ez az első alkalom, hogy műveivel a hazai közönség önálló kiállításon találkozhatott, ráadásul magyar nyelven Parmigianino művészetéről egyetlen publikáció sem látott napvilágot. A korai manierizmus egyik legkiválóbb festőjének hazai megítélését jól jellemzi, hogy Giorgio Vasari művészéletrajzainak válogatott, magyar nyelvű kiadásából is kimaradt. Vasari Parmigianino-életrajza a kiállítást kísérő katalógus mellékleteként most magyar fordításban olvasható.
A bemutatásra kerülő nyolcvan lap felét most láthatja először a nagyközönség. A tárlatot angol és magyar nyelvű, gazdagon illusztrált katalógus kíséri. A kiállítást Kárpáti Zoltán és Seres Eszter, a Grafikai Gyűjtemény munkatársai rendezték.