En

Rembrandt: Péter tagadása. Géniuszok és remekművek VIII. – Kamara-kiállítás

1800 utáni gyűjtemény - 2009. április 30. - június 1.

Rembrandt egyik főműve, a Péter tagadása című alkotás áll a Szépművészeti Múzeum kamara-kiállításának középpontjában. A Géniuszok és remekművek című kiállítás-sorozatba illeszkedő tárlaton az amszterdami Rijksmuseumból érkezett bibliai tárgyú festmény mellett a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből válogatott további 13 művet láthat a nagyközönség. A „Nincs lehetetlen” című Holland Kultfeszt keretében nyíló kiállítás május végéig várja a látogatókat.

A Szépművészeti Múzeum még 2006-ban, a centenáriumi évében indított el egy különleges kamara- kiállítás-sorozatot, melynek keretében a világ legnagyobb és legrangosabb múzeumainak gyűjteményéből válogatva mutat be nálunk eddig még nem látott mesterműveket. A Géniuszok és remekművek kamara-kiállítás sorozat célja, hogy fókuszba helyezzen egy-egy alkotást, egy-egy témát pedig rendhagyó módon járjon körül. Ez a célja a mostani bemutatónak is, elsősorban Rembrandt nagyszerű festményére irányítva a figyelmet. A korszak holland festészetének bővebb megismeréséhez a Régi Képtár második emeleti állandó kiállítása nyújt segítséget, ahol 240 holland festményt láthat a közönség, szisztematikus elrendezésben.

A holland „arany évszázad” legnagyobb, egyszersmind az európai festészet történetének is egyik kiemelkedő géniusza volt Rembrandt, akinek érett korszakából származik ez az 1660-as keltezésű, Péter tagadása című festmény. Tárgya újtestamentumi történet, mely Jézus első tanítványának gyáva árulásáról szól. Péter, akinek Jézustól kapott neve kősziklát jelent, és aki utolsó együttlétükkor még fogadkozott, hogy a börtönbe és a halálba is követi mesterét, amikor veszélybe kerül, letagadja, hogy ismerte.

Rembrandt Lukács evangéliumának sorait veszi alapul az egymást követő mozzanatok ábrázolásához, egy drámaian feszült jelenetbe sűrítve az eseményeket. A főszereplő, Péter apostol, világos köpenybe burkolt, monumentális alakja egy gyertya fényétől válik felismerhetővé, kérdő tekintetek merednek rá, a háttérben pedig Jézus vallatása folyik. A szorult helyzetet érezteti a kompozíció zártsága is, az életnagyságban ábrázolt figurák zsúfolt elhelyezése a szűk térben. Nem csak a félelem látható azonban Péter arcán, hanem a belső megdöbbenés, tette súlyának felismerése is, hiszen Jézus feléje fordul, emlékeztetve arra, amit előre megmondott: „…mielőtt a kakas szól, háromszor tagadsz meg engem.” És a néző azt is tudja, hogy ezután Péter kiment, és keservesen sírt. A megbánás és a bűnbocsánat hangsúlyos szerepe tehette a 17. századi vallásos festészetben fontossá ezt a témát. A kiállításon Jan Miense Molenaer festménye és két, Daniel Seghers képe után készült metszet szemlélteti, hogy milyen módon dolgozták fel a történetet más mesterek, pár évtizeddel Rembrandt előtt.

A festmény témájához kapcsolódóan a Szépművészeti Múzeum Grafikai gyűjteményéből válogatott Rembrandt rézkarcokat és metszeteket mutat be a kiállítás. Krisztus szenvedéstörténetének egyes jeleneteit Rembrandt pályafutása során többször is feldolgozta grafikai műveken. Ezek a különböző technikai megoldásokat kutató, méretben és kifejezésmódban is változatos lapok elmélyült szemlélődésre hívják a látogatót.

A tárlat kurátora Ember Ildikó, a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának vezetője.

A kiállítás támogató partnere a Holland Királyság Budapesti Nagykövetsége.

A „Nincs lehetetlen” Holland Kultfeszt programjairól a www.nlfesztival.hu oldalon találhatóak információk.

Kiállításaink közül ajánljuk