A Régi Magyar Gyűjtemény egyelőre nem teljes barokk állandó kiállítása a 16. század végétől 1800-ig követi végig a történelmi Magyarország művészetének és közép-európai kapcsolatainak alakulását.
A tárlat alapvetően az időrendet követve, azon belül tematikus egységekben mutatja be a különféle tárgytípusokban gazdag gyűjteményt. A 17. századi egyházi művészet és halotti kultusz emlékeit kolostori képek, epitáfiumok és halotti portrék képviselik. A barokk főúri kastélykultúrát portrékkal, csendéletekkel, festett kárpittal és egy ritka betlehemes szekrénnyel idézzük meg. A külföldön komoly festői karriert befutott Bogdány Jakab és Mányoki Ádám képei a csendélet és portré műfajának legjobbjai. Különteremben kerül bemutatásra a barokk gyűjtemény egyik leglátványosabb része, a monumentális műveket felvonultató 18. századi egyházi festészet és szobrászat, amelyet festett, aranyozott faszobrok, gazdag színezésű oltárképek képviselnek. A régióban meghonosodott olaszos bécsi barokkot osztrák, főképp bécsi festők és szobrászok hozták Magyarországra, mint a zseniális Franz Anton Maulbertsch freskó- és oltárképfestő, aki életműve jelentékeny részét alkotta hazai egyházi megrendelésre. A felvilágosodás időszakának művészetét a jelenlegi kiállításon Dorffmaister István szentgotthárdi pannósorozata képviseli, amely a késő barokk történeti festészet főműve.
A kiállításon a látogatónak lehetősége nyílik végigkövetni több mint 200 év magyarországi festészetének és szobrászatának műfaji és stílusváltozásait, egyúttal történeti, kultúrtörténeti és művészetföldrajzi összefüggésbe helyezni. Az egykorú főúri és főpapi mecénási tevékenység és műgyűjtői érdeklődés körébe tartozó művek és a szerteágazó művészeti kapcsolatok történetileg minél teljesebb bemutatása érdekében, a törzsanyagon túl más hazai múzeumokból, egyházi és magángyűjteményekből kölcsönvett darabokkal egészítjük ki az állandó kiállítást.
A 18. században az előkelő családok már nemcsak fiaik, hanem leánygyermekeik számára is igyekeztek a tanulás, művelődés lehetőségét biztosítani. Művelt leánynak az számított, aki az írás, olvasás és kézimunkázás mellett a festés-rajzolásban és zenélésben is jártasságra tett szert. Haller Erzsébet portréja egy olyan sorozat darabja, amelyen arisztokrata leányok az akkori társasági viselkedés formái és korszerű műveltség igényei szerint jelennek meg.
Mányoki Ádámot elsősorban arcképfestőként ismerjük. Életművében egyedülálló ez a kis csendélet, amelynek hátoldalán a restauráláskor került elő a festő szignatúrája a készítés dátumával és helyével. Elképzelhető, hogy a jól eladható, népszerű műfajú képet megélhetési okokból festette Bécsben. A féloldalas kompozíció azt sejteti, hogy a festménynek talán párdarabja is lehetett.
Esterházy Pál nádor, birodalmi herceg, 1678-as végrendelete szerint a kismartoni ferences templomban új temetkezőhelyet szándékozott építeni saját maga és családtagjai számára. A mauzóleum fölötti kápolna félköríves falfülkéiben a családtagok, köztük a nádor és felesége, Esterházy Orsolya aranyozott faszobra állt. A párnán térdeplő, némileg idealizált figurák az eredeti helyükön a kápolna Szűz Mária oltára felé fordultak az „örök imádás” gesztusával.
