A Régi Magyar Gyűjtemény barokk állandó kiállítása a 17. század elejétől 1800-ig követi végig a történelmi Magyarország művészetének és közép-európai kapcsolatainak alakulását.
Az újrarendezett állandó kiállításon a látogatónak lehetősége nyílik betekinteni kétszáz év magyarországi festészetének és szobrászatának műfaji és stílusváltozásaiba, egyúttal történeti, kultúrtörténeti és művészetföldrajzi összefüggésbe helyezni azt. Az egykorú főúri és főpapi mecénási tevékenység és műgyűjtői érdeklődés körébe tartozó művek és a szerteágazó művészeti kapcsolatok átfogó bemutatása érdekében, a törzsanyagon túl más hazai múzeumokból, egyházi és magángyűjteményekből kölcsönvett festményekkel, szobrokkal, illetve az Iparművészeti Múzeumból és a Magyar Nemzeti Múzeumból kölcsönzött bútorokkal és ötvöstárgyakkal egészítettük ki a kiállítást.
A tárlat tematikus egységekben ad válogatást a különféle tárgytípusokban gazdag gyűjteményből. A kiállítás a múzeum 3. emeletén kezdődik, ahol a 17. századi egyházi művészet és halotti kultusz emlékeit kolostori képek, epitáfium és síremlékszobrok képviselik. A folyosóról nyíló különteremben kerül bemutatásra a barokk gyűjtemény egyik leglátványosabb része, a monumentális műveket felvonultató 18. századi egyházi festészet és szobrászat, amelyet festett, aranyozott faszobrok, gazdag színezésű oltárképek képviselnek. A régióban meghonosodott olaszos bécsi barokkot osztrák, főképp bécsi festők és szobrászok hozták Magyarországra, mint a zseniális Franz Anton Maulbertsch freskó- és oltárképfestő, aki életműve jelentékeny részét alkotta hazai egyházi megrendelésre.
A kiállítás ezután fél emelettel lejjebb folytatódik, ahol az új teremsor első témaegysége a hazai földön született, de külföldön sikeres művészi pályát befutó Mányoki Ádám portréfestő és Bogdány Jakab csendéletfestő műveiből válogat. Itt mutatjuk be először a gyűjtemény 2024. évi újdonságát, Mányoki Ádám portréját Agnieszka Emerencjana Pociejowáról, aki II. Erős Ágost fejedelem egyik kegyencnője volt, és akit Mányokinak a fejedelem udvari festőjeként volt alkalma megörökíteni.
A követkető kabinetben közel kétszáz év hazai arcképfestészetéből mutatunk példákat egy változatos portré-galéria segítségével: a 17. század reprezentatív státuszportréitól kezdve egészen a felvilágosodás korának az ábrázolt személyiségét hangsúlyozó képmásaiig követheti a látogató a legnépszerűbb barokk műfaj változásait és típusait.
A barokk vázlat különösen vonzó és jellemző műfaja a kornak. A nagy oltárképek és freskók „kis formái” jellemzően tervek, előkészítő vázlatok, amelyek sokszor a művész első gondolatait rögzítik, s bepillantást engednek egy-egy nagy mű elkészítésének folyamatába. Jórészt szintén vázlatok segítségével tudjuk bemutatni a 18. század második felének jellegzetes magyar témáit, a középkortól elevenen élő Mária-kultusz és az Árpád-házi szent királyok tiszteletének késő barokk változatait is.
A tárlat újdonsága egy az elmúlt évben vásárolt Mányoki Ádám festmény, amely egykor II. Erős Ágost lengyel király és szász választófejedelem úgynevezett Szépséggalériájának darabja volt. A képen látható lengyel származású nemesasszony férfiruhát visel: széles kézelőjű, gallér nélküli kabátot, mellényt és háromszögletű kalapot. A kacér, kihívó póz és a rózsaszín szalagcsokor a hölgy II. Erős Ágost udvarában betöltött bizalmi pozíciójára utal.
A 18. században az előkelő családok már nemcsak fiaik, hanem leánygyermekeik számára is igyekeztek a tanulás, művelődés lehetőségét biztosítani. Művelt leánynak az számított, aki az írás, olvasás és kézimunkázás mellett a festés-rajzolásban és zenélésben is jártasságra tett szert. Haller Erzsébet portréja egy olyan sorozat darabja, amelyen arisztokrata leányok az akkori társasági viselkedés formái és korszerű műveltség igényei szerint jelennek meg.
Mányoki Ádámot elsősorban arcképfestőként ismerjük. Életművében egyedülálló ez a kis csendélet, amelynek hátoldalán a restauráláskor került elő a festő szignatúrája a készítés dátumával és helyével. Elképzelhető, hogy a jól eladható, népszerű műfajú képet megélhetési okokból festette Bécsben. A féloldalas kompozíció azt sejteti, hogy a festménynek talán párdarabja is lehetett.
