SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

A Gyűjteményről

Az összesen 3000 festményt számláló Régi Képtár gazdag olasz gyűjteménye a Giotto és Duccio nevével fémjelzett kezdetektől Giorgione, Raffaello, Tiziano, Tintoretto és Veronese képein át Canaletto és Tiepolo művészetéig ível. A korai németalföldi képek között található a Régi Képtár egyik leghíresebb alkotása, id. Pieter Bruegel Keresztelő Szent János prédikációja. A 17. századi németalföldi „aranykor” sokszínű művészetébe többek között Van Dyck, Jordaens, Frans Hals és Jacob van Ruisdael remekművei engednek bepillantást. Európa egyik legrangosabb spanyol gyűjteménye El Greco, Velázquez, Murillo és Goya számos emblematikus alkotását őrzi. A német és osztrák festészetet a legkiválóbb mesterek, köztük Holbein, Dürer, Altdorfer, Cranach és Maulbertsch festményei képviselik. A szerényebb számú francia kollekcióban Poussin és Claude Lorrain, míg a brit képek között Reynolds és Constable művei is megtekinthetők.

A Régi Képtár megközelítőleg 3000 képet őriz az európai festészet 12–18. századi emlékeiből. Az itáliai iskolák szerepelnek a legnagyobb bőséggel, de hasonlóan gazdag a németalföldi mesterek műveinek együttese is. Mennyiségében a német és osztrák gyűjteményrész a következő, leghíresebb azonban a közel száz darabot számláló spanyol anyag. Szerényebb mérete ellenére jelentős a 17–18. századi francia festmények részlege, s néhány mű az angol iskolát is képviseli.

A Régi Képtár jellemzően nemzeti gyűjtemény, és története szorosan összefügg a magyarországi műgyűjtés történetével. A magyar királyok kincseit szétszórták a történelem viharai, a bécsi császári és királyi gyűjteményekből pedig csak morzsák jutottak ide. Nevezetesen a budai kamaraelnöki lakást díszítő darabokból vettek köztulajdonba 78 festményt 1848-ban, Kossuth Lajos rendeletére. Köztük volt például Dürer Férfiképmása. Az 1896-ban elhatározott múzeumalapítással valójában a magyar főúri és egyházi gyűjtőknek a 18–19. században kialakított kollekcióit egyesítették a Régi Képtárban. Legjelentősebb az Esterházy-gyűjtemény volt, melyet 1870–1871-ben vásárolt meg  a magyar állam, s megalakította vele az Országos Képtárat. A 637 festmény között találjuk Raffaello, Coreggio és Boltraffio egy-egy Madonnáját, 263 holland és flamand képet, valamint a spanyol gyűjtemény javát, Ribera, Murillo, Goya műveit.

A Nemzeti Múzeumtól vétetett át az Országos Képtárba a jelentős reformkori pesti gyűjtő, Jankovich Miklós kollekciója, valamint Pyrker János László egri érsek és velencei pátriárka 192 darabból álló hagyatéka, olyan művekkel, mint Gentile Bellini Cornaro Katalinja, Giorgione Ifjú képmása, Giovanni Battista Tiepolo és Veronese képei. 1872-ben Ipolyi Arnold tudós püspök 64 korai olasz és német táblaképet adományozott az Országos Képtárnak: a többi között Ambrogio Lorenzetti, Sassetta, Sano di Petro, Michele Pannonio festményeit; így egészítette ki céltudatosan az Esterházy Képtár korai mestereket nélkülöző anyagát. A szisztematikus képtárgyarapítás időszaka következett, ami Pulszky Károly 1884-es igazgatói kinevezése után felgyorsult. Pulszky kitűnő érzékkel és hozzáértéssel vásárolt, elsősorban Itáliában, de kölni, amszterdami, londoni, párizsi és más műkereskedőktől is. Szerzeményei közül kiemelkedő Sebastiano del Piombo Férfiképmása, Van Orley V. Károly képmása és az olasz freskók sora. Pulszkynak jelentős szerepe volt a Szépművészeti Múzeum tervezetének előkészítsésében is. Már a múzeum új épületében fogadta a Régi Képtár Pálffy János gróf hagyatékát 1912-ben; a 121 kép között Tiziano, Veronese, Petrus Christus, Jacob van Ruisdael, Jan Steen műveivel. Két további gyűjtemény a század elején önálló múzeumként vált közkinccsé: a jeles pesti gyűjtő, Ráth György múzeuma 1905-től és a Zichy Képtár. Ezek képzőművészeti anyagát az ötvenes években csatolták a Régi Képtárhoz. Az első világháború után nem volt többé lehetőség a múzeum anyagát külföldi vásárlásokkal gyarapítani. Azóta néhány nagylelkű adomány (Nemes Marcell, Boross Jenő), valamint az országban maradt magángyűjtemények jelentették, s jelentik ma is a szerzeményezés forrásait.

Bodnár Szilvia (szerk.): A Budapesti Szépművészeti Múzeum, Budapest 1995.