Jupiter és Asteria Marco Liberi

Asteria csillagistennő a görög mitológiában a titánok családjába tartozik, minthogy két titán, Koios és Phoibé frígyéből született. Mítoszának többféle változata ismeretes, de mindegyikben szerepel, hogy a szerelmi kalandokban telhetetlen Zeusz (a rómaiak Jupitere) rá is szemet vetett. Sas képében közelítette meg, és Asteria csak úgy tudott megszabadulni karmai közül, hogy fürjjé változott, és az Égei tengerbe vetette magát, ahol Ortygia szigetévé változott tovább. Ez a mozgó sziget, amikor Apollo akaratából egy helyben maradt, Délosz szigete lett. A festményen a csillagos éggömb és a szférák zenéjét jelképező kotta teszik Asteriát azonosíthatóvá. Az alulnézeti ábrázolásból arra lehet következtetni, hogy a kép eredetileg egy ajtó fölött volt elhelyezve, tehát sopraportaként tartozott egy palota valamely reprezentatív termének dekorációjához. Mesterének, Marco Liberinek ez az egyetlen szignált képe. Enélkül akár azt is vélhetnénk, hogy apjának, Pietro Liberinek a műve, a fiú olyannyira híven követte apjának stílusát. Ez a stílus igencsak mértékkel barokkosítva éltette további a tizianói tradíciót, így a 17. század Velencéjében markánsan különbözik mind a caravaggizmus által erősen érintett „tenebroso” irányzattól, mind a bolognai és római mintaképeket követő klasszicizáló stílustól. A képen megjelenik a velencei Cinquecento egy másik festőgéniuszának a hatása is: Asteria kitekert póza Tintoretto Dózse-palotabeli Három Gráciája baloldali alakjának testtartását variálja.

© Tátrai Vilmos