Aktualitások Aktualitások / Időszaki kiállítások / Budapest Múmia Projekt / Antropológiai vizgálatok  Magyar | English
Keresés
 

Történeti embertan


A vizsgálatok időpontja: 2011. március – április
A vizsgálatok helye: Szépművészeti Múzeum
A vizsgálatokat végző kutató: Dr. Fóthi Erzsébet

A történeti embertan a régészeti korú emberi maradványok kutatásával foglalkozó tudományág, mely elsősorban a csontok morfológiai és metrikus jellegzetességeit, anatómiai variációit vizsgálja. A paleopatológia a történeti antropológia egyik tudományterülete, amely a maradványok kóros, patológiás elváltozásaival foglalkozik. A múmiák esetében a megfelelően tartósított és becsomagolt testek nem teszik lehetővé a csontszerkezet és az egyes csontok közvetlen vizsgálatát, így az antropológia a modern orvosi képalkotó eljárásokkal a mumifikált testekről készített CT-felvételeket, illetve az azokból létrehozott háromdimenziós modelleket hasznosítja.
Ugyanakkor a balzsamozásnak köszönhetően a csontokon kívül egyes lágyrészek is megmaradtak, ezért a múmiák sokkal „beszédesebben” vallanak a múltról, mint az ásatásokon feltárt csupasz csontok.



A múmiák kutatásában két fő kérdéskör fűződik a történeti embertani vizsgálatokhoz: a testek biológiai vizsgálata és a mumifikálás technikájának elemzése.

A történeti embertani vizsgálatok tudományos hátteréről bővebben »
ÖnkéntesekTámogatóinkKapcsolatokOldaltérképImpresszum © Szépművészeti Múzeum Lap tetejére