Királyok imádása Gaspare Diziani

Gaspare Diziani velencei festőnek csak kevés művét tudjuk évszámhoz kötni. A háromkirályok imádásának jelen változata ezek közé tartozik. Az udinei Museo Civicóban őrzött egyik rajzvázlatán ugyanis, mely nyilvánvaló kapcsolatban áll a festménnyel, az 1718-as évszámot olvashatjuk. Diziani ebben az évben Drezdában dolgozott, a szász választófejedelem és lengyel király, Erős Ágost szolgálatában. Igen valószínű, hogy a rajz és a festmény is előkészítő vázlat volt a drezdai Hofkirche azóta elveszett, de fennmaradt iratokban említett oltárképe számára. Az uralkodói udvarhoz tartozó templom tiszteletet parancsoló színhely, ildomos ehhez az oda oltárképet készítő festőnek alkalmazkodnia. Diziani ezért kész megzabolázni rokokó szeszélyeit, és tőle telhetően klasszikus rendet kényszerít magára. És csakugyan: a térdeplő király, a gyermekét tartó Mária és az épületmaradványra támaszkodó József lépcsőzetes elrendezésében, kimért ritmusú csoportosításában egyértelműen a monumentalitás igénye mutatkozik meg. Ezt nyomatékosítja a magas talapzatról induló oszlop súlyos tömege és a deszkapalánk bal felé lejtő vonala is. Hogy az átlós kompozíció rendjét meg ne bontsa, árnyékban marad a középső király. A szerecsen király álló figurájára hárul a feladat, hogy baloldalt egymaga billentse helyre a képszerkezet kényes egyensúlyát. A rokokót klasszicizálással házasító program még egy olyan, eredendően díszítő motívumnak is, amilyen a földön heverő korinthoszi oszlopfő, megnövekedett jelentőséget ad.

©Tátrai Vilmos