Keresztelő Szent János prédikációja Valerio Castello

A genovai Valerio Castello, akinek apja is festő volt, noha túlélte az 1657-ben pusztító pestisjárványt, 35-ik évét sem töltötte be, amikor meghalt. Fennmaradt műveinek száma mégis jelentős. Bátyjának, egyben gyámjának számos irodalmár barátja és ismerőse volt, az irodalmi nevelés több művének témaválasztásán és szellemiségén is nyomot hagyott. Még tanulóéveiben jutott el Milánóba, ahol Giulio Cesare Procaccini, és Pármába, ahol Correggio és Parmigianino művészetének tanulmányozása formálta ízlését, stílusát. Szülővárosában dolgozott egy ideig mindkét flamand festőóriás, Rubens és Van Dyck, az ő hatásuk alól sem vonhatta ki magát. A Keresztelő Szent János prédikációja klasszikusan kiegyensúlyozott kompozíció, pózok, gesztusok ellenpontozásával, kölcsönös megfeleltetésével, felhős háttérrel és a főszereplő spirituális súlyát nyomatékosító oszlop-kulisszával. A Krisztus eljövetelét prédikáló utolsó próféta keresztet tart, rajta írásszalag tekergőzik, melynek feliratát nem látjuk, de ismerjük: „Íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit”. Az előtérben középen, a nézőnek hátat fordító elegáns ülő nőalak és a félmeztelen, vörös leples idős férfi között szoptató anya tűnik fel, akiről önkéntelenül is a Mária gyermekével ábrázolásokra asszociálunk. Ahogy a szél borzolja a víztükröt, a harmonikussá szerkesztett kompozíciót úgy járják át vibráló mozgalmassággal a könnyed ecsetvonások és a laza színfoltok, a folyamatos váltakozással megvilágított és árnyékban maradó részletek.

©Tátrai Vilmos