En
Vissza a találatokhoz

Keresztelő Szent János Jacopo del Sellaio

Alkotó

Jacopo del Sellaio Firenze, 1441/1442 körül – Firenze, 1493

Készítés ideje 1485 körül
Tárgytípus festmény
Anyag, technika tempera, vászon
Méret

157 × 79,5 × 2,6 cm

Leltári szám 5957
Gyűjtemény Régi Képtár
Kiállítva Ez a műtárgy nincs kiállítva

Jézus előfutárának kultusza Firenzében a szokásosnál is intenzívebb volt. A toszkánai városállam védőszentjének tekintette őt, ezért itteni ábrázolásai a vallásos mellett patrióta színezetet is kaptak. A Botticelli-követő Jacopo del Sellaio festménye eredetileg egy vallásos testvérület körmeneti zászlójaként szolgált, így “firenzeisége” még hangsúlyosabb. Testvérületi rendeltetésére a méreten és a formátumon kívül abból lehet következtetni, hogy az egykorú firenzei festmények többségével ellentétben nem fára, hanem vászonra készült, valamint abból is, hogy a szent egymagában és nem Madonna és más szentek társaságában jelenik meg. Attribútumainak zöme visszatérő motívum: “János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét pedig bőröv vette körül” – olvassuk Márk evangéliumában (1,6). A vörös lepel kultikus hozzátét, tisztelgés a próféta előtt. Állandó attribútum a zilált haj, a hosszúszárú nád-kereszt és a kereszteléshez használt tálka. A sziklás magaslatból forrás fakad, jobboldalt a száraz fára borostyán kúszik fel, az előbbi a keresztség, az utóbbi az általa elnyert örök élet szimbóluma. Az írástekercsen az Ecce Agnus Dei feliratot olvashatjuk, mert hogy meglátván Jézust így szólt János: “Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.” (János , 1, 29). Ritka, hogy mint itt, képben ölt testet a Keresztelő komor próféciája: “A fejsze pedig már a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és a tűzre vettetik.” (Máté 3,10).

© Tátrai Vilmos

A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.

Kiállításaink közül ajánljuk