Ádám Hans Baldung Grien

A 16. századi Európa rajongott a férfiakat ravasz praktikákkal ujjuk köré csavaró, és ezzel pusztulásba taszító asszonyok bizsergetően kihívó képeiért. Kiváltképp kedvelte a női nem szexualitásból eredő démoni hatalmának témakörét Dürer talán legkiválóbb tanítványa, Hans Baldung, aki kedvenc, fémes csillogású zöld árnyalatáról kapta a “Grien” gúnynevet: arról, ami itt a kígyó testét borítja.
A szerep prototípusa természetesen maga Éva, az ősanya. A bűnben fogant, ám oly édes gyümölcs megízlelésével az emberi test ismeretek és örömök forrásává vált, de a lehetőségek felfedezésével elkerülhetetlenül együtt járt a halál megjelenése. Baldung képpárja – eredetileg egy olyan sorozat része, amit a Holofernész levágott fejét tartó Judit, illetve Vénusz és Ámor képei tettek teljessé – egyértelműen a történet erotikus tartalmára összpontosít. A bűn már megesett, az ősszülők leveles ágakkal takargatják ágyékukat; ám mozdulataik inkább kihívóak, semmint szégyenlősek. A Gonosz győzelme beteljesedett. Ádámot kínozza az érzéki vágy: teste görcsbe feszül, jobbját hiányzó oldalbordájának helyére szorítja. Hajtincsei szarvakat formáznak, ajkai szétnyílnak, arcát bajusz és szakáll fedi – mindezek a korabeli szatír-ábrázolások sajátságai. Míg Ádám áldozatként jelenik meg, Éva aktív csábító, aki leplezetlen gyönyörét leli kívánatos szépségének hatalmában. Az ajkán játszadozó mosoly önelégültséget tükröz; pillantása és minden mozdulata a férfi testére irányul, mintegy birtokba véve azt.

Vécsey Axel