| Alkotó | |
|---|---|
| Kultúra | itáliai |
| Készítés ideje | 1770–1775 között |
| Tárgytípus | festmény |
| Anyag, technika | olaj, vászon |
| Méret | 97,6 × 82,7 cm |
| Leltári szám | 641 |
| Gyűjtemény | Régi Képtár |
| Kiállítva | Ez a műtárgy nincs kiállítva |
A festmény a legjelentősebb reformkori magyar gyűjteményből, Jankovich Miklós (1772-1846) kollekciójából került a Magyar Nemzeti Múzeumba, majd onnan a Szépművészeti Múzeumba. Mestere a velencei Settecento zseniális művészének, Giambattista Tiepolónak volt a fia. Giandomenico egész életművére rányomja bélyegét az apa stílusának hatása, munkásságát mégsem minősíthetjük az epigonizmus lekicsinylő fogalmával. Az a határt nem ismerő képzelőerő és mesterségbeli magabiztosság, ami az apát jellemezte, a fiúnak is a sajátja volt. Elmondható ez erről a bravúros ecsetjárással, szinte világító, ragyogó kolorittal, minden ízében életteli, vibrálóan dinamikus Atyaistenről, egy teremtő géniusz Teremtő-ábrázolásáról is. A távolba révedő tekintet, a szélfútta fehér szakál, a lobogó kék köpeny és a fény-árnyék kontrasztokban gazdag kéz egyaránt megragadják a néző képzeletét. A festményhez készült vázlatrajzot ma a velencei Museo Correr őrzi. A baloldalt felbukkanó angyalfej csak az 1990-ben elvégzett restaurálás nyomán vált láthatóvá, és korántsem könnyű elképzelni, hogyan helyezkedett el a kompozíció egészében. Szinte nem több fényjelenségnél a jobboldalt fent megjelenő két gyermekangyal. Ugyancsak kevéssé hangsúlyos a Szentháromságra utalóan háromszögű dicsfény, a kereszt és a földgömb. A festmény egyrészt csonkított állapotban maradt fenn, másrészt eredetileg biztosan nem önmagában alkotott egészet, hanem egy mindeddig nem azonosított, vagy elveszett oltárkép oromzati képe lehetett.
©Tátrai Vilmos
Pigler, Andor, Katalog der Galerie Alter Meister, 1-2. Museum der Bildenden Künste, Szépművészeti Múzeum, Budapest. 2, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967, 690. o.
A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.
