A művész felesége (Sophia Rawlins) Johann Heinrich Füssli

A zürichi születésű, lelkész tanultságú, rendkívüli műveltségű Füssli az 1800-as évek kozmopolita művészvilágának legbefolyásosabb személyiségei közé tartozott. Művésszé válásában meghatározó jelentőségű volt az a nyolc év, amelyet Rómában töltött (1770–1778). 1780-ban Londonban telepedett le, ahol irodalmi és képzőművészeti körökben egyaránt otthonosan mozgott. Jóllehet ő fordította angolra Winckelmann nagyhatású írását (Gondolatok a görög műalkotások utánzásáról…), a klasszicizmus esztétikájának alapművét, látomásos festményei és rajzai alapján őt magát a romantika előfutárai, az ún. Sturm und Drang művészei közé sorolhatjuk. Alkotásainak nagy részét a világirodalom remekei, mindenek előtt Dante, Shakespeare és Milton írásai ihlették. Élénk fantáziája, csapongó képzelete rendkívül eredeti művészetet teremtett, melyben elmosódnak a képzelet és a valóság határai. Kortársai egyaránt nagyra értékelték festményeit, elméleti írásait és akadémiai előadásait.
Hátrahagyott rajzai, melyek között külön csoportot alkotnak a feleségéről, Sophia Rawlinsról készített művek, témájukat és kivitelezésüket tekintve egyaránt igen változatosak. Az ötvenedik éve felé közeledő festő 1788-ban vette feleségül a nála mintegy húsz évvel fiatalabb, izgalmas szépségű hivatásos modellt. A művész számtalan alakban, nézetben és viseletben örökítette meg feleségét, akinek a vonásait egyszer kedves, gondoskodó nőként, máskor pedig démoni „femme fatale”-ként látjuk viszont, közös bennük azonban, hogy Füssli mindig nagy gondot fordított a külsőségekre. Ez figyelhető meg a budapesti rajzon is, amely a nézővel szembefordulva, félalakban mutatja a fiatal nőt. Első pillantásra feltűnik különleges, szalagokkal díszített, tarajosan felmagasított frizurája. Füssli nagyon fontosnak tartotta a külső megjelenést és feleségét is a divatos, ám mégis eredeti öltözködésre, hajviseletre ösztönözte. A művész számára a hajnak különös, szinte fétisszerű jelentése volt. A hajforma és a viselet ugyanakkor támpontot nyújthat a Füssli-művek időrendjének a meghatározásában, így a budapesti rajzot a zürichi Kunsthausban őrzött, a művész által datált lappal való rokonsága alapján keltezhetjük 1790 tájára. Rokon a rajzok felépítése is: a fiatal hölgy alakja mindkét esetben élesen elválik a háttér sötét, barnás foltjától, a környezet érzékeltetését pedig Füssli egyáltalán nem tartotta fontosnak. A ruhát néhány határozott tollvonal jelenítette meg, a szoknya alja a semmibe vész. Hasonló a mell alatt megkötött széles fekete szalag is, amely még jobban kiemeli a derék karcsúságát. A zürichi rajzon a háromnegyedprofil, a kissé lehajtott fej és a hamiskás pillantás természetesebbé, közvetlenebbé teszi a modellt, mint a budapesti lap frontális beállítása, ahol a különleges frizura szinte burokba zárja a fejet. A merev tekintetű, kifejezéstelen sápadt arc a mértékkel alkalmazott halványrózsaszín és barnás tónusok összjátékából bontakozik ki. Füssli e korszakból származó rajzainak sajátossága ez a szürkés-barnás tónusú, redukált színvilág. A toll és ecset mesteri kombinálása és a visszafogott színkezelés a budapesti lapot a művész egyik legfinomabb, legérzékenyebb alkotásává teszi.
Gonda Zsuzsa