Páris ítélete Joachim Anthonisz. Wtewael

Rézre festett képének legfeljebb két tenyérnyi felületén a későmanierizmus utrechti mestere dús lakomát kínál a szemnek. Ámulnivalóan sok minden fért rá erre a felületre, és még csak zsúfoltnak sem tűnik: a fő és mellékszereplők, állatok és növények, föld, víz és ég, város és falu, egy egész mikrokozmosz. Paris ítélete, a mítoszbeli pásztor fél Olümposzt magára haragító, a trójai háborúra okot adó választása példázat az emberi gyarlóságról. Ha a festő a történetet miniatűr univerzumba helyezi, akkor ezzel érvényét kiterjeszti, nyomatékot ad a belőle levonható tanulságnak. Az előadás módja az utolsó fázisába érkezett manierizmus eklektikus ars poeticájának felel meg. Eszerint a legjobb mintaképek csokorba gyűjtéséből az egyes mintaképeket is felülmúló mű születik. Milyen forrásokból merített Wtewael? Ami a figurákat illeti, közvetlenül vagy közvetetten, az olasz hatás kerekedik felül. Valamennyi testtartás, merész rövidülés, kitekert póz, ha tartalmilag nem is, formailag mindenképpen, Michelangelóig, Raffaellóig és a manieristák első generációjához tartozó Parmigianinóig vezethető vissza. Egy másik forrás a németalföldi tájképfestészeti hagyomány részét alkotó panorámatáj. A facsoportokkal három részre tagolt, a lombok között távoli kitekintést nyújtó kompozíció a valóságos elemeket tartalmazó, de egészében képzeletbeli tájak sorába illeszkedik. Végül a részletek cizelláló kidolgozásában, a mikroszkópikusan aprólékos ábrázolásban a Van Eyck testvérek öröksége él tovább.
© Tátrai Vilmos