En

Szűz Mária – a történelem legtiszteltebb nője

45 perc
8 állomás
Szűz Mária – a történelem legtiszteltebb nője

A Szépművészeti Múzeum kiállítótereit végig járva számos Szűz Mária ábrázolással találkozhatunk, azonban hajlamossá válunk arra, hogy a műalkotások mellett elsétálva csöndben nyugtázzuk, nahát, még egy és még egy. Pedig csak egy kis segítségre és figyelemre van szükség ahhoz, hogy felfedezzük bennük az érdekességeket, és megértsük a mögöttük húzódó „üzeneteket”. Szűz Mária a keresztény kultúrkör egyik legtöbbet megjelenített női alakja. Életének jeleneteire, a vallásban betöltött szerepének kifejezésre, illetve devóciós (tisztelet, felajánlás) célokra a művészet története során bevett ábrázolási formák alakultak ki. Ezek többségükben különböző tanokra, dogmákra, szöveges forrásokra vezethetők vissza. A következőkben a Szépművészeti Múzeum gyűjteményben meghatározó képtípusok megismerésével nyomon követhetjük egyes ábrázolások értelmezését, kialakulását és miértjét.

Állomások

  • Jacopo di Cione: Trónoló Mária gyermekével és hat angyallal
  • Ambrogio Lorenzetti: Trónoló Mária gyermekével (oltárkép töredéke)
  • Vittorio Crivelli: Mária gyermekével
  • Michele Giambono: Trónoló Mária gyermekével
  • id. Lucas Cranach: A kettős közbenjárás: az Irgalmas Szűz és a Fájdalmak Embere közbenjár az emberiségért
  • Hans Baldung Grien: Fájdalmas Szűzanya, (Mater Dolorosa)
  • Raffaello Santi: Esterházy Madonna
  • El Greco: Szent család

Jacopo di Cione: Trónoló Mária gyermekével és hat angyallal

Jacopo di Cione: Trónoló Mária gyermekével és hat angyallal

Számtalan oltárképet, szobrot, festményt ismerünk, amin Szűz Mária a gyermek Jézus társaságában jelenik meg. A korai keresztény művészetben ezek rendkívül ritkák voltak. A változás okát a 431-es efezusi zsinat eseményeiben kereshetjük, ahol kimondták Mária istenszülőségének (Theotokosz) dogmáját. Ettől kezdve tisztelete felélénkült és a bizánci művészetben sokféle képtípusa, ikonja alakult ki, amiket később a nyugati művészet átvett és formált. Erre példaként vehetjük Hodégétriát és az ebből kialakuló Eluszát (Irgalmas), Glükophiluszát (Édes csókú) és Glaktotrophousszát (Tejet adó). A Hodégétria egy olyan eredetinek tekinthető portré Szűz Máriáról és a gyermek Krisztusról, amit a hagyomány szerint Szent Lukács festett és küldött el Konstantinápolyba a Hodégon kolostorba.  Jacopo di Cione Tronoló Mária képén a gyermek Krisztus és Mária együttes megjelenítésének kompozíciós forrását egyértelműen a Hodégétriátban találhatjuk meg.

Ambrogio Lorenzetti: Trónoló Mária gyermekével (oltárkép töredéke)

Ambrogio Lorenzetti: Trónoló Mária gyermekével (oltárkép töredéke)

A Trónoló Istenanya a bizánci Pnagia Nikopoia (A győzelem minden szentségének hordozója) ábrázolására vezethető vissza. A trónoló királynői méltóságban megjelenő Mária ölében a gyermek Krisztussal. Itt érhető tetten az az elgondolás is, miszerint Mária a bölcsesség trónusa, vagyis, ahogy egy királynak méltó hely a trón, úgy Mária is méltó volt arra, hogy benne testesüljön meg az ige, Isten bölcsessége, tehát a megváltó Krisztus. Mária az Angyali üdvözletkor, Krisztus „befogadásával”, tulajdonképpen a megváltást fogadja magába, Éva bűnét helyreigazítva. Ez az egyik magyarázata annak a hagyománynak, hogy Máriát, mint Új Évát tartják számon. A képi ábrázolásban ennek a nyomát például olyan esetekben fedezhetjük fel, amikor Mária gyümölcsöt nyújt a gyermek Jézusnak. A Trónoló Istenanya típusa rendkívül elterjedtté vált és különböző változatok alakultak ki belőle, mint például a Maestá, ahol egyéb szentek társaságában látható.

Vittorio Crivelli: Mária gyermekével

Vittorio Crivelli: Mária gyermekével

A Mária a gyermek Jézussal típusú ábrázolásokon sokszor találkozunk különféle gyümölcsökkel, növényekkel, állatokkal és tárgyakkal. Ezek szimbolikája általában Krisztus megváltó szerepét és Passióját vetítik előre. Carlo Crivelli festményén például a gyermek Jézus egy kis madarat tart, pontosabban tengelicet. A legenda szerint a Passió során, a keresztvitel közben egy kis madár repült oda Jézushoz, és töviskoronájából egy darabot próbált kicsípni. De közben Krisztus vére a tollára cseppent, amitől vörös folt keletkezett rajta.  Így tehát a tengelic utalásként értelmezhető a Passióra, mint ahogyan a szegfű is, ami a kereszthalál jelképe. Szög formája miatt a Krisztus kezeibe és lábaiba fúródó szögekre asszociál a hagyomány. Úgy tartják, hogy a keresztre feszítés előtt virága fehér volt és az ott rácsöpögő vér színezte be. A jobb alul megjelenő cseresznye eukarisztikus jelkép, Krisztus vérét, azaz a Passiót jelképezi. A kép kontextusában ezek a szimbólumok a megváltásra is utalnak, ahogy erre vonatkoztatható a nyitott könyv jelenléte is.

Michele Giambono: Trónoló Mária gyermekével

Michele Giambono: Trónoló Mária gyermekével

A hortus conclusus jelentése nem más, mint zárt kert. Ennek ábrázolása a 15. század folyamán vált kedvelté. Egyik típusa, amelyben Mária ül az ölében a gyermek Jézussal. Ebben az esetben a zárt kert motívuma Mária szüzességére és a szeplőtelen fogantatására utal. A római katolikus tanításban az eredendő bűnt, Ádám bűnét, minden ember örökli a fogantatás pillanatában és ettől csak a megkeresztelkedés által tud szabadulni. A szeplőtelen fogantatás dogmaája szerint Mária előzetesen részesült a keresztség kegyelmében, tehát a bűn őt nem érintette, elzárt kertként jött világra. A kert az Éden kert asszociációját is keltheti: Mária maga a tövis nélküli rózsa, ami megőrizte paradicsomi ártatlanságát. Erre utalva néhány esetben egyes hortus conclusus ábrázolásokon hangsúlyosan rózsalugas, rózsa szerepel.

id. Lucas Cranach: A kettős közbenjárás: az Irgalmas Szűz és a Fájdalmak Embere közbenjár az emberiségért

id. Lucas Cranach: A kettős közbenjárás: az Irgalmas Szűz és a Fájdalmak Embere közbenjár az emberiségért

A késő középkorban született ábrázolási típus, amin Szűz Mária védelmezőn köpönyege alá fogadja az oltalmat keresőket. Krisztus anyjaként, Mária az Istenhez legközelebb álló személyként értelmezendő, ezért az isteni és az emberi szféra közötti legfőbb közvetítőként is tartja számon a keresztény hagyomány (főként a katolikus). Ezáltal válik a hívek védelmező imáinak közvetítőjévé és ruházzák fel patrónusi szerepkörrel. Az idősebb Lucas Cranach képén a Köpönyeges Madonna alakja tűnik fel, ahogyan védelmezi a híveket Isten nyilaitól, amik ebben és még sok másik esetben is a pestissel azonosíthatóak. Hosszú időn keresztül a keresztény szemlélet a betegségeket Isten büntetéseként vagy egyfajta hit próbájaként értelmezték. A gyógyulást csak isteni kegyelem által tartották elérhetőnek, és a hívek patrónusaiktól vártak közbenjáró, védelmező szerepet. A képen megjelenik Krisztus alakja a keresztfával és töviskoszorúval, így utalva a Passióra és a megváltásra.

Hans Baldung Grien: Fájdalmas Szűzanya, (Mater Dolorosa)

Hans Baldung Grien: Fájdalmas Szűzanya, (Mater Dolorosa)

A Mater Dolorosa, vagy a Fájdalmas Szűzanya megnevezés a keresztre feszítésre, Máriának a Passióban átélt lelki fájdalmaira utal, illetve az azt jövendölő eseményekre, próféciákra és Mária hét fájdalmára. Ilyenek például a kereszt vitel, keresztre feszítés ábrázolások, egyes „portrék” az általában szomorúan fohászkodó, de sok esetben síró anyáról, illetve az olyan megjelenítések ahol Mária mellkasából egy vagy több – általában hét kard/tőr áll ki. Legismertebb típusa a Piéta, ahol Mária az ölében tartja a halott Krisztust.

Raffaello Santi: Esterházy Madonna

Raffaello Santi: Esterházy Madonna

Az Alázatosság Madonnája képtípus főként itáliai területeken terjedt el. Megjelenése a 14. századi pestis járványhoz köthető, illetve a reneszánsz felfogáshoz, ami Jézus és Mária kapcsolatában a gyermek és anya szeretetteljes viszonyát hangsúlyozta. Az ábrázolások intimitást sugallnak, általában magán devóciós célokra készültek. Mária nem elegáns királynőként, hanem egyszerű alázatos, szerény nőként jelenik meg a földön, párnán, farönkön ülve, ölében a gyermek Jézussal. Gyakran a szintén gyermek Keresztelő Szent János is feltűnik ezeken a képeken, aki Krisztus újszövetségi előfutára. Jézus születésének és a három királyok imádásának jelenetiben gyakran láthatjuk az Alázatosság Madonnáját.

El Greco: Szent család

El Greco: Szent család

A Szoptató Madonna a bizánci Glaktotrophoussza ikonnál is régebbre vezethető vissza. Az ókori egyiptomi kultúrában megjelenő ábrázolási formára, ahol Ízisz ölében táplálja Hóruszt. Ezzel a gesztussal az isteni hatalom közvetlen átadását jeleníti meg. Ezt az ókori egyiptomi ábrázolási hagyományt veszi át a kopt kereszténység és krisztianizálja. Azonban Ízisszel ellentétben Mária nem Krisztus isteni természetének eredete, hanem emberi mivoltának bizonyítéka. A típus csak a 13. századtól válik népszerűvé a keresztény Európában, a teológiai, művészeti szemléletváltásnak, az eddigieknél humanisztikusabb gondolkodásnak köszönhetően (skolasztika fénykora). Előtérbe kerül Krisztus emberi mivolta és így Máriával való kapcsolata.