Az útvonaltippet Bennő Sára, az ELTE BTK művészettörténész hallgatója készítette 2022-ben.
Múzeumi sétáink során sokszor találkozunk festményeken zenélő emberekkel, éneklő angyalokkal, vagy vanitas-csendéletek tárgyai között, elhagyatott hangszerekkel. A zene emberemlékezet óta áthatotta a művészeteket, helyet kapott a tudományok sorában, és témájává vált képzőművészeti alkotásoknak is. A séta során a műalkotásokon megjelenő zenei motívumok mögöttes tartalmát kíséreljük meg felfejteni. Kiderül, hogy miért Orpheust tartják a görög mitológia egyik legjelentősebb zenészének, miben hasonlítanak a múzsák és az angyalok, mit jelent, ha dudát vagy sípot ábrázolnak egy képen, vagy hogy hogyan válhattak a hangszerek egyszerre a szerelem és a halál szimbólumává is.
Sétánk első állomásán a görög mitológia egyik zenész-héroszát ábrázoló mozaikot láthatunk. Orpheus egy sziklán ül és lantjátékával éppen maga köré vonzza a vadállatokat. Hangszerét, ami számos hozzá kapcsolódó történetben szerepel Apollóntól kapta. Ez segítette és kísérte végig kalandjai során, amelyek többnyire a zene hatalmáról és hatásáról szóltak. Később ugyanez a hangszer vált az attribútumává is. A leghíresebb hozzá köthető történetben muzsikája az alvilág istenének, Hádésznak a szívét is meglágyította, egy másik utazása során pedig a szirének énekét elnyomva megmentette őt a biztos haláltól. Alakja később a Biblia két szereplőjével is összefonódott. A Saul király háborgó szívét lantjátékával lenyugtató Dávid, zenészi képességei miatt, Krisztus pedig a jópásztor ábrázolásokon keresztül vált a görög hőshöz hasonlatossá.
Sétánk következő állomása felé haladva nézzük meg Dávid király ábrázolását a Reneszánsz Csarnokban, a Krisztus őseit megjelenítő freskósorozatban. Egy furcsa formájú lantot tartó férfit keresünk a pilléreken kiállított arcképek között. https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/david-2/
A görög mitológia zenészei között fontos szerepet töltenek be a múzsák is. Zeusz, az istenek kérésére nemzette őket, hogy megénekelhessék a „nagy művet”, és dicsőíthessék az isteneket. Csak a későbbi hagyomány osztotta el közöttük a különböző tudományok és művészetek pártfogásának szerepét, így lett a jobb oldalon látható Euterpé a lírai költészet és a zene képviselője. Gyakran ábrázolták őket hangszerekkel: Euterpét fuvolával, Erátót a szerelmi költészet múzsáját pedig lanttal. Az itt látható két alkotást azonban sokáig nem múzsákként, hanem dicsőítő angyalokként tartották számon. Ez nem meglepő mivel nagyon elterjedtek voltak a zenélő angyalokat ábrázoló képek is. A Szépművészeti Múzeum termeiben több példát is találhatunk ezekre, így érdemes figyelni, amíg a következő képhez sétálunk, ahol szintén ezzel a témával fogunk foglalkozni.
Hangszerekkel a bibliai történeteket megjelenítő képeken is találkozhatunk, például a korábban már említett Dávid király esetében. A szentek közül Szent Cecília ábrázolásain tűnnek fel leggyakrabban, akit az egyházi zene védőszentjeként tiszteltek. Nem szabad elfeledkeznünk azonban a számtalan zenélő angyalt felvonultató alkotásról sem. Hasonlóan az antikvitás múzsáihoz, az angyalok szerepe is a dicsőítés, leggyakrabban a Máriát a gyermekkel ábrázoló alkotásokon. Ezen a 15. századi festményen, az Istenanya, mint az írástudók és költők védelmezője jelenik meg tintatartóval a kezében, a karján ülő gyermek pedig mondatszalagot tart, ami a tanító Krisztus ábrázolásokra utal. A körülöttük gyülekező angyalok énekeskönyvvel és a legkülönfélébb hangszerekkel – lanttal, hárfával, egy kis orgonával és a későbbi hegedű elődjével – felszerelkezve magasztalják Máriát és a kis Jézust.
Sétánk ezen pontján elhagyjuk az isteni szférák zenéjét, és a következő állomáson leereszkedünk a bűnös emberek mindennapi muzsikájához, és egy nem mindennapi mulatozó társaság ábrázolását fogjuk szemügyre venni.
Első ránézésre úgy tűnhet, hogy a képen egy teljesen átlagos szórakozó társaságot látunk. A festmény bal felső sarkát közelebbről szemügyre véve azonban felismerhetjük, hogy az itt ábrázolt jelenet egy bibliai epizódra, mégpedig a tékozló fiú történetére utal. Míg középen a vagyon elherdálása a téma, addig a bal oldalon már a következményeket látjuk, azt, ahogy a fiút elzavarják a kocsmából. Ennek az epizódnak a bemutatása csak a 16. század folyamán terjedt el a képzőművészetben. A jelenet ábrázolásánál fontos szerep jutott a zenélés megjelenítésének is, mivel az ifjú társaságában felbukkanó hölgyek sokszor a bűnök megtestesítőiként, vagy ehhez a képhez hasonlóan, az öt érzék képviselőiként szerepeltek. A festmény középpontjában ábrázolt zenélők a hallást, valamint a kotta olvasásával a látást jelenítik meg. A baloldali pár mutatja a tapintást, az ital és a gyümölcsök az ízlelést, a jobboldalon látható nő kezében tartott virág pedig a szaglást képviseli.
Sétánk következő alkotásán egy közmondás szó szerinti megjelenítésével találkozhatunk: „Ahogy az öregek énekelnek, úgy fújják a fiatalok”. Az ilyen és ehhez hasonló ábrázolásokon az erkölcsi mondanivaló az egyes motívumokhoz társított jelentésekből állt össze. Képünk esetében a magasra emelt pohár a pazarlást, az asztalon heverő ételek pedig az élvezeteket hajszoló életet szimbolizálják. Hangszerek is gyakran szerepet kaptak ezeken a képeken, általában csupa negatív dologra utalva. A síp és a duda, illetve a fúvós hangszerek az antikvitás óta alantasabbnak számítottak az isteni eredetű húros muzsikával szemben. Ennek hátterében többek között az állt, hogy míg a húros hangszerek az isteni világ tiszta levegőjét rezgették meg, a fúvósok a bűnös ember tüdejéből kiáramló levegőtől szólaltak meg. A duda ábrázolása végül Sebastian Brant Bolondok hajója című művének hatására vált a léha életmódot folytató emberek jelképévé.
Eltávolodva a hangszerek negatív jelentéseitől, a következő állomásunkon olyan festményeket találunk, amelyeken a hangszerek a gazdagság és a műveltség szemléltetésére szolgáltak. A cseh származású Jan Kupecký gyakran adott modelljei kezébe zeneeszközöket, mint ahogy azt az itt látható hegedűt tartó nő és a furulyán játszó férfi portréin is megfigyelhetjük. Kupeczký rendkívül precízen festette meg a hangszereket mind részleteikben, mind pedig abban, ahogyan a modellek tartják őket. Ezek a festmények már azt a társadalmi változást jelzik, miszerint a hangszerjátékban való általános jártasság kiemelendő és megörökítésre érdemes erénnyé vált a 17. század végére.
Az útvonal utolsó állomásán Franciscus Gijsbrechts vanitas-csendéletét nézzük meg. Az ehhez hasonló képeken az ábrázolt tárgyak a világi örömök tünékenységét jelenítették meg. Gijsbrechts a vanitas-szimbólumok teljes tárházát felvonultatja a festményen. A kompozíció középpontájba a halált szimbolizáló koponya került, de megjelennek a gazdagság (pénz, aranykehely) és a tudományok (földgömb, gyűrött papírok) jelképei is. A vanitas-csendéleteken ábrázolt hangszerek többfajta jelentést is hordoztak. A harsona itt a hírnévre, a lant pedig a szerelemre utal, ezeken keresztül pedig a zene pillanatnyi hangzását és elillanó természetét felidézve a földi élet mulandóságára figyelmezteti a nézőt.
Sétánk csak egy kis szeletét tudta felvillantani a zene képzőművészeti alkotásokon való megjelenítésének. Hangszerek felbukkantak az isteni szféra vagy a bűnös földi élet kapcsán, de láthattuk őket szerelemre, gazdagságra, műveltségre, vagy akár halálra utalva is. Természetesen rengeteg más jelentés is kapcsolódhat hozzájuk, például inspirációt vagy emberi alkotómunka forrását szimbolizálva megjelenhettek műteremképeken vagy művész és múzsa ábrázolásokon. Ezért mindenkit arra bátorítanék, hogy figyelmesen járja be a múzeum termeit, hátha további hangszereket fedez fel a kiállított műveken.