Az útvonaltippet Hont Jázmin, az ELTE BTK végzős művészettörténész hallgatója készítette 2021-ben.
A képzőművészeti alkotásokon gyakran tűnnek fel szentek, hősök, vagy fontos és befolyásos történelmi személyek. Ezek között azonban lényegesen több a férfi, mint a nő. Az utóbbiak általában passzív szerepet kaptak és sokszor meztelenül jelentek meg a képeken. A nőábrázolásoknak évszázadokon keresztül alapvetően két típusa volt. Az egyik szenteket vagy más erényes nőket mutatott be, olyanokat, akik a fiatal lányok számára példaképül szolgálhattak. Ezek a művek általában a nők „három fő erényét”, az engedelmességet, a hallgatást és a szüzességet hangsúlyozták. Más alkotásokon viszont bűnösként, gonosz csábítóként jelenítették meg a női szereplőket, a középutat pedig nem igazán ismerték.
A nők sokáig az apjuk és férjük legális tulajdonának számítottak. Idővel azonban egyre többen tanultak meg írni és olvasni és szereztek egyre komolyabb műveltséget, így elindult a vita a nők helyzetéről: arról, hogy eredendően alárendelt szerepűek-e, mint hitték, vagy ha egyenlő esélyeket kapnak, akkor igenis tudnak ugyanannyit, mint férfitársaik. Heinrich Cornelius Agrippa 16. századi író felhívta a figyelmet arra, hogy a Biblia szerint a nő és a férfi egyenlőnek lett teremtve. A 17. századi Franciaországában pedig egyre több nők által jegyzett irodalmi alkotásban jelent meg femme forte alakja, azaz az erős nő, akit keresztény amazonként jellemeztek. Ezzel párhuzamosan a festményeken is megjelentek az aktív, cselekvő hősnők: uralkodók, szentek, hősök és gyilkosok, akikben több közös van, mint elsőre gondolnánk.