En

Tavaszi Michelangelo, őszi Rubens

Az újranyitás óta több mint százezer látogató nézte meg a felújított Szépművészeti Múzeumot és az újrarendezett állandó kiállításokat. Idén két időszaki tárlattal készülünk: áprilisban nyílik az első magyarországi Michelangelo-kiállítás, októberben pedig a Rubens és a flamand művészet fénykora című tárlat várja az érdeklődőket.

A TEST DIADALA. MICHELANGELO ÉS A 16. SZÁZADI ITÁLIAI RAJZMŰVÉSZET
2019. április 6. – június 30.

Leonardo da Vinci tárlatát követően, 2019 tavaszán az itáliai reneszánsz másik géniusza, Michelangelo rajzművészetéből nyílik kiállítás. Az elsősorban szobrászként, de festőként és építészként is egyedülálló életművet maga után hagyó Michelangelo művészetében fontos szerepet játszott a rajzművészet. Rajzai nemcsak a legendás műveinek alkotói folyamatába engednek bepillantást, de arról is tanúskodnak, milyen virtuóz módon használta a különféle rajztechnikákban rejlő eltérő kifejezésbeli lehetőségeket.

Michelangelo művészetének középpontjában az emberi test ábrázolása állt. A budapesti tárlaton a mester harminc, a világ legrangosabb gyűjteményeiből, többek között a British Museumból, az Uffiziből, a Louvre-ból, a Casa Buonarrotiból, az Albertinából, a Teylers Museumból és az Ashmolean Museumból kölcsönzött alaktanulmánya lesz látható. A mester remekműveit, köztük a Sixtus-kápolna mennyezetéhez és az Utolsó Ítéletéhez készült számos rajzát a 15–16. század állandóan változó művészi közegében, legtehetségesebb kortársai rajzaival együtt mutatjuk be. A nyolcvan rajzot felvonultató tárlaton a magyar közönség első ízben találkozhat Michelangelo páratlan művészetével.

RUBENS ÉS A FLAMAND FESTÉSZET FÉNYKORA
2019. október 30. – 2020. február 16.

A kiállítás a Régi Képtár jelentős művészettörténeti korszakokat és kiemelkedő nemzeti festőiskolákat bemutató sorozat ötödik állomása. Alapjául a múzeum gazdag flamand anyaga szolgál, de számos neves külföldi gyűjtemény is kölcsönöz a tárlatra, többek között a bécsi Liechtenstein hercegi gyűjtemény, amely húsz kiemelkedő remekművel járul hozzá a tárlathoz. Ezek között szerepel Rubens nagyszabású Decius Mus sorozatának egyik darabja is (A jóslat kinyilatkoztatása), amely mellé a festmény alapján arany és ezüst szálakkal szőtt különleges kárpitot (Madrid, Palacio Real) is kiállítjuk: a két alkotásnak ez lesz az első közös bemutatója. A kiállítás legfőbb célkitűzése a saját és kölcsönzött művek révén bemutatni Peter Paul Rubens produktumának abszolút elsőségét és rendkívül erős hatását, valamint az ebből és emellett kibontakozott sokrétű, stilárisan és tematikailag egyaránt gazdag 17. századi flamand festészetet. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy ez a budapesti tárlat ráirányítsa a figyelmet a flamand művészek jelentős közép-európai tevékenységére és a két régió kulturális kapcsolataira, amely folyamatok egyik kulcsfigurája Lipót Vilmos főherceg volt.

Az összesen csaknem 120 művet bemutató kiállításra mintegy 50 nagy gyűjteményből, köztük az Ermitázsból, a Pradóból, a washingtoni és a londoni National Gallery-ből kölcsönzött a múzeum műtárgyakat. A bemutatón más mesterek alkotásai mellett mintegy harminc Rubens és több mint tíz Van Dyck remekművel is találkozhatnak majd a látogatók.

Kiállításaink közül ajánljuk