2023-ban a Szépművészeti Múzeum
MÚZEUM+ esti programjait az OTP Bank és az MVM támogatja.
A Szépművészeti Múzeum nagy sikerű Múzeum+ programsorozata fókuszába szeptember 6-án a múzeum remekművei kerülnek az ókori egyiptomitól a kortárs művészetig. Az est során szokás szerint tárlatvezetések, előadások és változatos összeművészeti programok várják az érdeklődőket: Gergye Krisztián egy festmény ihlette táncot ad elő, Kónya Béla a restaurálás titkaiba avatja be a látogatókat, a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekara Haydn egyik nagysikerű szimfóniáját, a Fine Art Jazz pedig a műfaj örökzöld slágereit játssza. Bódi Kinga és Kardos Eszter, valamint Gát János egy-egy kurátori tárlatvezetés során mesélnek a Baselitz X Schiavone, valamint a Reigl Judit Haláltánc című időszaki kiállításokról, míg múzeumpedagógusaink az állandó gyűjtemény legszebb és legérdekesebb alkotásait mutatják be tematikus tárlatvezetések és előadások során.
TAPAS- ÉS BORVARIÁCIÓK a Fine Art Bistro konyhájából
Kár lenne éhségre vagy szomjúságra hivatkozva idő előtt távozni a művészetek templomából. Két program között tartson egy kis szünetet, hogy az esti múzeumi kalandozások még emlékezetesebbek legyenek. Kóstolja meg az ízletes tapasokat és kísérőként kortyoljon hozzá egy pohár kiváló bort!
Helyszín: Márvány Csarnok, földszint
JAZZ SZALON – Fine Arts Jazz Group 18.00–21.30
A Fine Arts Jazz – immáron évtizedes múltra visszatekintő dzsesszkvartett – már sokadszorra színesíti a Szépművészeti Múzeum programjait. A zenekarhoz és a műsorhoz minden alkalommal más meghívott előadóművész csatlakozik, szeptemberben Bolba Éva lesz az együttes vendége. Az örökzöld számokat különböző jazzstílusban játszó együttes tagjai: Skerlecz Gábor – harsona, Juhász Attila – zongora, Lutz János – bőgő, Cseh Balázs – dob, Bolba Éva – ének.
Helyszín: Márvány Csarnok, földszint
PROGRAMOK
18.20 – 19.00 Baselitz X Schiavone – Bódi Kinga és Kardos Eszter kurátori tárlatvezetése
Mi köt össze egy kortárs német és egy 16. századi velencei képzőművészt? Létezhet-e közöttük kapcsolódás közel ötszáz éves távlatban? Lehetnek-e szemléletbeli egyezések két alkotó között, akiket teljesen eltérő társadalmi és kulturális hatások értek? Összehasonlítható-e egy 20–21. századi német és egy itáliai manierista műalkotás? Milyen szempontok mentén állítható egymás mellé korunk egyik legjelentősebb képzőművésze és a 16. századi Velence egyik különleges mestere? A nemrég átadott Grafikai kiállítótérben zajló vezetés többek között ezekre a kérdésekre is választ ad.
Helyszín: Grafikai Gyűjtemény, földszint
18.20 – 19.00 Judit Reigl Dance of Death – Curatorial guided tour by János Gát
We are fulfilling Judit Reigl’s last wish by featuring her drawings alongside her favourite paintings in our collection. The curator talks about these connections and the never-before-seen graphic works.
Location: Michelangelo Hall, ground floor
19.00 – 19:30 Haydn: D-dúr „Csoda” szimfónia – A Semmelweis Egyetem Medikus Zenekarának koncertje
Az orvostanhallgatók, végzett orvosok, gyógyszerészek és mentőtisztek alkotta 34 tagú Semmelweis Egyetem Medikus Zenekara Haydn D-dúr „Csoda” szimfóniáját adja elő. A zenekar meghatározó szereplője az egyetem kulturális életének, emellett pedig a németországi Bayreuthban, és a budapesti Zeneakadémián is felléptek már. Jótékonysági koncertjeiket pedig mindig egy-egy gyógyászattal kapcsolatos célnak szentelik. Nemcsak a fellépők és a helyszín, de a darab is különleges. Az 1790-es ősbemutatón ugyanis maga Haydn ült a zongorához. A rajongó közönség a színpadhoz tódult, hogy közelebbről lássa a világhírű zeneszerzőt, szerencséjükre, mert pár perc múlva nagy robajjal zuhant le a nézőtér feletti csillár az üresen hagyott helyekre. Az emberek azt kiáltozták: csoda történt! A darab címe innen ered.
Vezényel: Dubóczky Gergely
Helyszín: Román Csarnok, földszint
19.45 – 20.30 Innovatív technológiák a kutatásban és a restaurálásban – Kónya Béla restaurátor, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ Igazgatójának az előadása
A Szépművészeti Múzeum 130 ezer darabot számláló gyűjteményének restaurálását és vizsgálatát ellátó OMRRK rendkívüli eszközparkkal rendelkező műtárgydiagnosztikai kutatásokhoz nyújt kiemelkedő szakmai hátteret. Kónya Béla a ma elérhető legmodernebb eljárásokról és technikai vizsgálatokról fog beszélni, melyekkel nemcsak a műtárgyak kora, hanem akár a művészek palettája, egyedi „ujjlenyomata”, de megannyi más érdekes részlet is megismerhető.
Helyszín: Schickedanz-terem, 1. emelet
20.15 – 20.45 Reigl Judit Haláltánc – Gát János kurátori tárlatvezetése
“Naponta látogattam a Szépművészeti Múzeumot. Ha meggondolom, tizenéves koromban már egy voltam a mesterséggel, mindent láttam és kipróbáltam… Ha a régiekre gondoltam, minden festészeti problémám azonnal meg volt oldva. Nem a múltba kellett visszatekintenem, önmagamba tekinthettem…” Reigl festői látásmódját jórészt a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében fiatalon felfedezett remekművek határozták meg. A múzeum a festő utolsó kívánságát teljesítette azzal, hogy rajzait kedvenc festményeivel együtt szerepelteti, többek között Fra Angelico, Dürer, Delacroix, Courbet és Gulácsy alkotásai mellett. Ezekről a kapcsolódásokról és korábban soha nem látott grafikai anyagról mesél a kiállítás egyik létrehozója, Gát János.
Helyszín: Michelangelo-terem, földszint
20.30 – 21.00 Synestesia Torzó x Szépművészeti Múzeum I. – Gergye Krisztián kortárs táncelőadása a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből inspirálódva
Mennyi időt töltünk vajon egyetlen műalkotással? Milyen minőségű ez az időtöltés? Milyen párbeszéd zajlik egy szobor és befogadója között? Mit jelent egy műalkotás önmagában? Lehet-e önmagában, az életműtől függetlenül vizsgálni? Mit jelent egy kép vagy szobor kizárólag önmaga és nézője kontextusában? Milyen párbeszéd zajlik szobor és befogadó között, és ezt a párbeszédet miként lehet megmutatni egy harmadik félnek, az aktív szemlélődés szemlélőjének?
Az ókori szobortöredékek által ihletett Synestesia Torzó című előadás ezekből a kérdésekből kiindulva jött létre, és az a célja, hogy megfelelő teret és kellő időt teremtsen egy remekmű alternatív befogadásához.
Előadja: Gergye Krisztián
Vetítés: Karczis Gábor
Zene: Gryllus Ábris
Helyszín: Román Csarnok, földszint
ELŐADÁS AZ ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSBAN
Ültetett, vetítőképes, harmincperces előadás. A terem befogadó képessége limitált. Túl nagy létszám esetén, kérjük, válasszon más helyszínt!
19.00 A csodák mezeje – Párbeszédben Bosch világával (Marina Eszter)
Találkozási pont: Első emelet, Európai művészet 1250-1600, XIV. terem
TÁRLATVEZETÉSEK AZ ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOKBAN
A tárlatvezetések harmincpercesek. A termek befogadó képessége limitált. Túl nagy létszám esetén, kérjük, válasszon más helyszínt!
18.15 és 19.45 A rafinált elegancia százada (Cser Judit)
Találkozási pont: Első emelet, Európai művészet 1250-1600, XVIII. terem
18.30 és 20.00 Egyiptomból budapesti kiállítótérbe – az Egyiptomi Gyűjtemény tárgyainak kalandos útja Magyarországra (Kevély Flóra)
Találkozási pont: Mélyföldszint, Ókori Egyiptom
18.45 és 20.30 Festők és utazók (Mertus Ágnes)
Találkozási pont: Második emelet, Európai művészet 1700-1850, XXX. terem
19:00 és 20.30 Ég és Föld között – az egyiptomi koporsók feliratainak és ábrázolásainak szimbolikája (Dembitz Gabriella)
Találkozási pont: Mélyföldszint, Ókori Egyiptom
19.15 és 21.00 Libahas és abroncsszoknya (Mácsay Krisztina)
Találkozási pont: Európai képzőművészet 1600-1700, VIII. terem
19.30 és 20.45 Ókori tekintetek (Varga Viola)
Találkozási pont: Mélyföldszint, Klasszikus ókor
TÁRLATVEZETÉSEK SPECIÁLIS IGÉNYŰ LÁTOGATÓK SZÁMÁRA
Kérjük, érkezéskor jelezzék, hogy a speciális tárlatvezetésre jöttek, sorban állás nélkül csatlakozhatnak a programhoz!
Látássérült látogatók részére
18.00 Századok párbeszéde. Barangolás a Régi Képtár remekművei között (Deme Edina)
Találkozási pont: Első emelet, Európai művészet 1250-1600, kerengő
Siket és nagyothalló látogatók részére
18.00 Csalfa tükör, mesélj nekem! (Záray Szilvia)
Találkozási pont: Első emelet, Európai művészet 1250-1600, kerengő
WORKSHOP
18.00–21.00 Kreatív sziget: Zsebképek (Kun Fruzsina)
Helyszín: Barokk Csarnok, földszint
A programváltozás jogát fenntartjuk.
***
RÉSZVÉTELI INFORMÁCIÓK
A rendezvény 17 órától Múzeum+ programjeggyel látogatható.
A jegy teljes ára 5200 Ft, a kedvezményes* jegy ára 3800 Ft.
* Kedvezményes jegy váltására jogosultak, akik az időszaki kiállításainkat díjtalan belépővel, vagy legalább 50%-os kedvezménnyel látogathatják, illetve a Baráti Kör Pártoló tagjai.
Díjtalan belépő nem igényelhető – kivéve a Baráti kör Mecénás tagok számára, akik 2023-ban is ingyenesen vehetnek részt a Múzeum+ eseményeken.
Az este folyamán korlátozott számban a helyszíni jegypénztárainkban is lesz lehetőség belépőjegyet váltani az eseményre.
A programokon való részvétel érkezési sorrend alapján történik. Megértésüket köszönjük.
Kérjük a fentiek szíves figyelembe vételét!
MÚZEUM+ ESTEK 2023-BAN:
Szépművészeti Múzeum:
Október 11.
December 20.
Magyar Nemzeti Galéria:
November 22.