En

Kerameikos-tábor

Nyári tábor

Klasszikus Ókor kiállítás
2019. augusztus 26.

10:00 - 17:00:00

Kézműves-tábor felnőtteknek a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményében

Jelentkezés  

A tábort Varga József vezeti.

A táborban legfeljebb 12 főt tudunk fogadni. A résztvevőket jelentkezési sorrendben vesszük fel. 8 fő alatt a tábor nem indul.

Téma: A kimeríthetetlen “portré” – az idoltól a hellénisztikus szobrászatig.

Program:

A résztvevők szakmai vezetés keretében ismerkednek a kiállított műtárgyakkal, a műhelyben pedig agyagból maguk is készítenek tárgyakat a látottak alapján, amelyhez szobrász-restaurátor nyújt segítséget.

Anyagokat, eszközöket biztosítunk, de saját szerszámmal is lehet dolgozni. Köpenyt vagy kötényt érdemes hozni.

Az elkészített tárgyakat a tábort követően, a kiégetés után haza lehet vinni.

Étkezés:

Ebédszünet: 13.00–14.00.

Az étkezésről minden táborozónak magának kell gondoskodnia. (A Szépművészeti Múzeum épületében étterem, a közelben pedig több gyorsétkezde is található, illetve az otthonról hozott ételt a szünetben a műhelyben el lehet fogyasztani.)

Részvételi díj: 25.000 Ft/fő

A részvételi díjat átutalással kérjük szépen befizetni. A jelentkezést követően előlegbekérőt küldünk e-mailben, amelyre hivatkozva lehet indítani az átutalást a rajta feltüntetett bankszámlaszámra.

Jelentkezés:
Jelentkezési határidő: 2019. augusztus 15.
Jelentkezés  

Kérdés esetén állunk szíves rendelkezésükre az alábbi elérhetőségeken:

Telefon: +36 1 469 7189

E-mail: eos@szepmuveszeti.hu

Tovább olvasom

További programok:

Remekművek remek válogatásban

Fiatalok és felnőttek   |   18 fő
Interaktív foglalkozás
Kezet rá!

Kezet rá!

Tárlatvezetés
Remekművek

Az Egyiptomi Gyűjtemény remekművei

Fiatalok és felnőttek   |   18 fő

Fotóművészek közelről

Fiatalok és felnőttek   |   18 fő