Vir dolorum Andrea del Verrocchio (tulajdonítva)

Andrea del Verrocchio a 15. század második felének legnagyobb hatású műhelyét vezette Firenzében. Újító szemléletű művei elkövetkező generációk egész sorának a művészetét határozták meg, műhelyében tanult Leonardo da Vinci is. Egyik legjelentősebb patrónusa a művészetpártoló, il Magnifico névvel illetett Lorenzo de’ Medici (1449–1492) volt, akinek révén számos firenzei megrendeléshez jutott. Ötvösnek tanult, később festőként és szobrászként is működött. A Szépművészeti Múzeum szobra háromnegyed alakban ábrázolja Krisztust, vélhetően koporsójából kiemelkedve, bár a szobornak erre utaló részlete mára már nem ismert. Az oldalsebét kezeivel megnyitó Megváltó a Fájdalmas Krisztus (Vir dolorum) ikonográfiai típusát követi. Az ilyen ábrázolások Közép-Európában terjedtek el a 14. század utolsó harmadától, a típus innen kerülhetett át az itáliai területekre és Firenzébe is, ahol a 15. század elején találkozhatunk először hasonlókkal. Kezdetben a szobrot, talán éppen a szokatlan ikonográfiája miatt észak-itáliai, Leonardo hatása alatt dolgozó lombard mester alkotásának gondolták. Balogh Jolán fedezte fel először Krisztus alakjának szembetűnő hasonlóságát Verrocchio műveivel. Krisztus hullámos, tincsekbe formált haja, kettéválasztott szakálla, jellegzetes arcformája leginkább Verrocchiónak a firenzei Orsanmichele-templom külső fali fülkéjébe szánt Krisztus és Szent Tamás (1467–1483) bronz szoborcsoport Megváltójának arcához áll közel (az eredeti ma a templom belsejében van, a fülkében egy másolat látható). A budapesti terrakotta emellett más Verrocchio-művekkel is párhuzamba állítható, így a pistoiai dóm Niccolò Forteguerri kardinális síremlékének (1477 után), illetve a firenzei Museo Nazionale del Bargello terrakottavázlatának (1470–1475 körül) Krisztus-alakjaival. A budapesti Krisztus belsejét a készítés során kiüregelték, ahogyan az ilyen nagy méretű szobrok esetében szokás, hogy a kiégetés során ne keletkezzen repedés. Bár a hátoldalat is megformázták, nincs részletesen kidolgozva, így valószínűleg fali fülkébe szánhatták. Némely részlet – mint az ágyékkötő vagy haj – elnagyolt kidolgozása arra utalhat, hogy terrakottamodellnek készült egy márványszobor kifaragásához. A fennmaradt festéknyomokból ugyanakkor úgy tűnik, hogy annak ellenére, hogy modellnek tervezhették, valamikor mégis szoborként elhelyezték. A szobor egykor Pulszky Ferenc (1814–1897) gyűjteményében volt, ahol egy korabeli metszet tanúsága szerint két térdelő angyal fogta közre. Az angyalszobrok, melyeket ma a Toledo Museum of Artban (Ohio) őriznek, eredetileg mégsem voltak a Krisztussal összetartozó darabok, valószínűleg csak utólag, a műkereskedőnél állították így össze őket. Szőcs Miriam

Balogh, Jolán, Katalog der ausländischen Bildwerke des Museums der bildenden Künste in Budapest, IV – XVIII. Jahrhundert: 1. Textband Bd. 1, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975, 70. o., 66. sz., 86-89.