Vadászó kentaur

A fehér mészkőből faragott dombormű vadászjelenetet ábrázol: azt a pillanatot, amikor a hajsza véget ér, s a vadász, egy fiatal kentaur, erejének végső megfeszítésével ráveti magát zsákmányára, egy menekülő gazellára, amelyet élve akar foglyul ejteni. A kentaurnak és zsákmányának alakja egy indadíszkeret hátteréből emelkedik ki. Az akanthusinda teljes medaliont alkot a reliefmező jobb felén, s egy második medalion mintegy egyharmadát a mező bal felén. Az utóbbi arra utal, hogy a kő eredetileg egy hosszabb fríz része volt. Az egyiptomi késő antik építészeti szobrászatban a plasztikai értékük által hangsúlyozott figurák az épületek elsődleges ikonográfiai programjához tartoztak, fő momentumait emelték ki az architektúra hangsúlyos pontjain.
A késő ókori elit szívesen fogalmazta meg az istenekhez való viszonyáról, a társadalomban betöltött szerepéről, a családtagjaival szembeni jogairól és kötelességeiről vallott nézeteit úgy, hogy mitológiai alakokkal azonosította önmagát. Önképének különösen fontos helye volt a sír, amelynek faragott és festett képei a sírtulajdonos erényes élet által elnyert megváltásának, megistenülésének és örökös boldogságának üzenetét hordozták. Ahogyan az Egyiptomban talált késő antik figurális és ornamentális kőfaragványok zöme, úgy a budapesti kentaurrelief is sírkápolnába készült.
Hasonlóan az antik világ más részeihez, a vadászat témájának ikonográfiáját és népszerűségét Egyiptomban is meghatározóan befolyásolta a vadászatnak az erényes élet jelképeként való értelmezése. A virtus jutalma örök élet: a vadász győzelme a halálon aratott győzelem jelképe is. A vadászat ilyen értelmezése leghatásosabb megfogalmazását Dionysos mítoszában nyerte el, amelyben az isten – Dionysos Zagreusként – élve fogja el a vadállatokat. A kentaurok beillesztését Dionysos mondakörébe eredetileg az istennek a dél-itáliai görögség vallásában betöltött s az alvilággal kapcsolatos szerepe ihlette: ismerünk hátukon halottat vivő kentaurokat ábrázoló tarentumi terrakottákat, de Vergilius és mások szerint az alvilág kapuját is kentaurok őrizték. A legtisztább kifejezése a kentaur megjelenésének a túlvilági élet fölött érzett emberi aggodalom gondolatkörében a Kr. u. 2. és 3. századi, Dionysos győzelmi menetével díszített római szarkofágok domborművein látható. Ezeken éppúgy, mint abban a díszítőprogramban, amelynek a budapesti relief egykor részét képezte, a központi téma az isten győzelme, mint a megváltás metaforája. A budapesti relief vadászó kentaurja egyszerre utalt a Jó Gonosz fölötti diadalára és a római sírművészet lélekhordó kentaurjára, az általa elfogott gazella pedig az egyiptomi hagyományban áldozati állat volt. A görög-római kor egyiptomi vallása Dionysost Ozirisszel, a gazellát pedig Széthtel, Ozirisz gyilkosával azonosította. A görög mitológiában a mainasok és satyrosok kecskét áldoztak Dionysosnak. A feltételezést, hogy a budapesti kentaur zsákmánya Dionysosnak hozandó áldozat, alátámasztja az is, hogy élve ejti el, akárcsak Dionysos áldozati kecskéjét.
A reliefen a késő antik művészet naturalizmusa és a 3. század végétől kibontakozó szimbolikus absztrakció stílusjegyei egységet képeznek. A kentaurt és az elejtett állatot kiváló képességű mester faragta, míg az akanthuszinda egy kevésbé tehetséges, ornamentikára szakosodott kőfaragó munkája. A testek anatómiailag helyes, de leegyszerűsített ábrázolása, a kentaur fejének és kezének, valamint a gazella fejének gondos megformálása a Kr. u. 4. század elejei szobrászat központjaiban uralkodó klasszicizáló irány ismeretére vall. A stílusjegyek egyúttal pontosan kirajzolják azt az egyiptomi késő antik szobrászat általános fejlődésétől sokban eltérő helyi stílust, amelyhez a budapesti relief mesterei kötődtek: Oxyrhynchosnak az archaikust modernnel, az egyiptomit rómaival egyesítő jellegzetes műhelyhagyományát.

TÖRÖK LÁSZLÓ szövege nyomán