Szolgaszobrocska

Az Óbirodalom második felétől a korai Középbirodalom koráig tartó időszakban a rendszerint kis méretű, fából készült makettek és szobrocskák az előkelő temetkezések jellegzetes mellékletei voltak. Háromdimenziós voltukban mintegy kiegészítették a sírkápolnák falain is megörökített munkafolyamatok széles repertoárját. A tevékenységek között szántással, kenyérsütéssel, sörfőzéssel, szövéssel vagy téglavetéssel is találkozunk; innen ered a szolgaszobor elnevezés. A szobrocskák megjelenését és elterjedését kétféleképpen is magyarázhatjuk. Egyrészt a különféle munkák által megtermelt javak mágikus módon a halott szükségleteinek kielégítését szolgálták a másvilágon, másrészt mentesíthették az elhunytat a túlvilági munkakötelezettség alól.
A szokásoknak megfelelően téglavörösre festett, térdig érő fehér kötényt viselő férfi zsákhordó munkás. Teste a hátán cipelt teher súlya alatt kissé előredől, jobb lába a térd felett letört, a bal bokából hiányzik. Haja feketére festett és plasztikusan megmintázott. Arca erősen megrongálódott, a vonások kivehetetlenek. Karjai hiányoznak, de a csapok és csaplyukak mindkét vállon, valamint a hátához rögzített csomag tetején még ma is láthatók. Zsákhordók előfordulhatnak összetett jelenetek egyik alakjaként is, de elképzelhető, hogy a férfi az elhunyt számára ellátmányt cipelő, a nem ritkán sorokba rendezett munkások egyike lehetett.