En
Vissza a találatokhoz

Szent Tamás Jusepe de Ribera

Alkotó

Jusepe de Ribera Xátiva (Valencia), 1591 – Nápoly, 1652

Kultúra spanyol
Készítés ideje 1609–1610
Tárgytípus festmény
Anyag, technika olaj, vászon
Méret

105 × 84,5 × 2,5 cm

Leltári szám 788
Gyűjtemény Régi Képtár
Kiállítva Szépművészeti Múzeum, Első emelet, Európai művészet 1600–1700 és Brit festészet 1600–1800, 5. kabinet

Ribera fiatalkori, hitetlen Szent Tamást ábrázoló képe egykor egy apostolsorozat része volt. A Jézust és legelső tanítványait önálló, portrészerű képeken megjelenítő együttesek már a 16. századtól nagy népszerűségnek örvendtek. A hús-vér testi mivoltukon a hit ereje által felülemelkedő apostolok egyik leghitelesebb megjelenítője Ribera volt. Ezen a képén az apostol naturalista ábrázolására és vitára hajlamos, kételkedő jellemének megragadására helyezte a hangsúlyt. Tamás ugyanis kétségbe vonta, hogy Jézus feltámadhatott. Amikor Krisztus nyolc nappal a kereszthalála után másodszor is megjelent a tanítványoknak, a „hitetlen” a sebébe nyúlva meggyőződhetett róla, hogy valóban a mestere áll előtte. Ez megerősítette hitében, ezért is tartja jelentőségteljesen maga elé kezét, a „meggyőződés eszközét”

Bibliográfia

Pigler, Andor, Katalog der Galerie Alter Meister, 1-2. Museum der Bildenden Künste, Szépművészeti Múzeum, Budapest. 2, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967, 416. o.

A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.

Kiállításaink közül ajánljuk