Szarvasvadászat Claude Gellée (Claude Lorrain)

Claude Lorrain élete tündérmesét idéz. Tizenkét éves volt csak, mikor árvaságra jutván felkerekedett franciaországi szülőfalujából, és meg sem állt Rómáig. Nem állt mögötte több, mint rövidke inaskodás egy otthoni cukrászmesternél; műveltsége enyhén szólva hiányos maradt, és olaszul sem tanult meg soha tisztességesen; mégis körülrajongta őt a nagyvilági, művelt arisztokrácia, s képei oly nagy becsben álltak, hogy hamisításuk kiterjedt iparággá vált. Békés, visszahúzódó álmodozó létére példátlan sikereket ért el az intrika és irigység fővárosában. Még a dicsőség legádázabb ellenségét, az időt is megszelídítette: a 19. század legnagyobb tájfestői – a brit Turner éppúgy, mint a magyar Markó – még mindig Claude napfényét űzték minden képükön.
Mert ez Claude művészetének titka és veleje: a mindent átható, életet adó napfény. Akár képzeletbeli antik kikötőket fest, akár a Campagnát, vagyis a Rómát övező síkvidéket, a fény az, ami időtlen derűbe, aranykori ragyogásba öltözteti a látványt, és kozmikus dimenziót kölcsönöz a kis világoknak. Mintha Vergilius ókori idilljei elevenednének meg, pedig a vidék felett uralkodó reneszánsz várkastélyok jóval fiatalabbak. A rajzon pontosan azonosítható egy híres kastély, a La Crescenza, ami gyakorta szerepel Claude képein, s nyomában a későbbi mesterek (például Corot) is szívesen megfestették. Egyesek szerint ugyanez a kastély látszik a festményen is, de itt inkább ismerős részletekből összeálló, mégis képzeletszülte épületről lehet szó.

Vécsey Axel