Silvio és Linco a megsebzett Dorindával Pieter van Lint

Az árkádiai Silvio, Herkules leszármazottja, csak vadász-szenvedélyének él, mit sem törődve Dorinda szerelmével. Egy alkalommal a lány farkasbőrbe öltözve elrejtőzik az erdőben, hogy vadászat közben lesse meg szenvedélye tárgyát. Silvio az álcától megtévesztve vadállatnak nézi őt, és nyilával megsebzi. Amikor megtudja, mit tett, letérdepelve kérleli Dorindát, hogy az akaratlanul elkövetett vétket bosszulja meg, ejtsen rajta halálos sebet az ő, Silvio, nyilával. A leány, akit öreg szolgája, Linco tart karjaiban, boldogan, hogy az ifjúban szánalom és szeretet ébredt iránta, elutasítja a kérést, azt kívánva, hogy Silvio inkább Amor nyilától nyerje el büntetését. Ez a történet Giambattista Guarini 1590-ben megjelent pásztorjátékában, a Hűséges pásztor-ban olvasható, és a 17. században került be, Itália határain túl is, a festészet témái közé. A flamand Peter van Lint művére jellemző színpadias előadásmód így legalább annyira tulajdonítható a mester művészi alkatának, mint a feldolgozott irodalmi anyag műfaji hovatartozásának. Az állóképszerű jelenetben a szentimentális gesztusok és arckifejezések dominálnak. A mellét a fegyvernek felkínáló, bűnbánó Silvio és az aléltan égre pillantó, sebesült Dorinda, mint egy műteremben gondosan beállított modellek pózolnak. Voltaképpen rubensi típusok, akikre csak azért ismerünk rá nehezen, mert az eredetiek mélyhűtött, vitalitásuktól megfosztott változatai. A táj is díszlet, festett kulissza, csak a két vadászkutya megjelenítése természetes és póztalan.
© Tátrai Vilmos