Önarckép pipával Johann Gottfried Auerbach

A reneszánsztól kezdve az önarckép lehet önvallomás, ars poetica, önreklámozás, vagy akár egyszerre mind a három. Bizonyság erre a német származású osztrák Auerbachnak ez a festménye is. Mint bécsi udvari festő önmagát nem mesterségének eszközeivel, festőállvánnyal, ecsettel, palettával és a munka megkövetelte praktikus öltözékben örökíti meg, hanem hófehér, kihajtott inget, választékos ízléssel szabott zekét és puha fekete kalapot viselve. A díszes pipa, amelyet laza kézmozdulattal tart, akár a ráérős, úri életmód, a kellemes időtöltés jelképe is lehetne. A festő barátságos tekintettel és finom mosollyal fordul a néző felé, inkább büszkén és öntudatosan, mint szerényen, alázattal. Elvárja megbecsülésünket, és hogy azt meg is érdemli, mesterségbeli tudásának demonstrálásával bizonyítja. Csakugyan, a formák hibátlan, pontos modellálása, a különféle anyagok minőségének érzékeltetése, az arc és a kéz figyelmünknek irányt szabó megvilágítása kellőképp meggyőzően tanúskodik arról, hogy mind itáliai, mind holland mintaképeinek tanulmányozását eredménnyel hasznosította. A demonstrációban kiemelt szerepet játszik egy különösségével is feltűnő motívum: jobb karjára a festő vastag, színes szőnyeget terített, amelyet nehéz az öltözet részének tekinteni: a mű hatását, hatásosságát fokozó, meglepő kuriózum inkább. Igen valószínű, hogy Auerbach 1720 körül festett önarcképe a 18. század második felében a salzburgi festő, mecénás és műgyűjtő Laktanz Firmian gróf önarcképgyűjteményében volt.

© Tátrai Vilmos