Négy évszak­sorozat: Tavasz Jacob Grimmer

A tájképművészet egyik, sokak által járt útja a bonyolulttól az egyszerű, a képzeletbelitől a valóságos irányába vezet. Ennek megfelelően Jacob Grimmer Tavaszának motívumkészlete szegényesnek tűnik a világtájak tarka változatosságához képest. Egy négy évszak sorozatnak alkotja részét a festmény, amely a Tél dátumának tanúsága szerint 1577-ben készült. A szemléleti fordulat mögött Pieter Bruegel festett, rajzolt és rézbe metszett tájképeinek megkerülhetetlen hatása áll. Az utcák, árkok, szabadon hagyott kerti sávok alkotta egyeneseknek, a ritkásan ültetett fák diszkrét dialógusának, a rendben felsorakozó házaknak és a dombtető szelíd ívének köszönhetően tekintetünk zökkenőmentesen halad az előtértől a háttér irányába. Baloldalt fasor övezte út indul a tér mélysége felé, oly tompított hangsúllyal, hogy a kompozíció finoman tagolt egységét mit sem bolygatja meg, ám hozzájárul, hogy a tágasság, a levegősség összbenyomása még teljesebbé váljon. Nem magas hegyről, mint Herri met de Bles képén, hanem dombtetőről tekintünk le a flamand falura. A barna, a szürke és a zöld átmenetei színtónusban is megteremtik az egységet. A település kertészeti munkákat végző lakói egyek ezzel a borongós koratavaszi tájjal, otthon vannak benne. Abban a katarzisban, amit Pieter Bruegel tájképeinek igazságtartalma, retorikától mentes poézise vált ki bennünk, nem részesülünk ugyan, de arra Grimmer képe is alkalmas, hogy a köznapokból ismerős látvány a meghittség jóérzését keltse bennünk.
© Tátrai Vilmos