En
Vissza a találatokhoz

Nagy Sándor képmása

Készítés ideje Kr. e. 3–1. század
Tárgytípus szobor
Anyag, technika faragott, márvány
Méret

13,5 × 9,5 × 10 cm

Leltári szám 4741
Gyűjtemény Antik Gyűjtemény
Kiállítva Szépművészeti Múzeum, Mélyföldszint, Klasszikus ókor, Erósz – Dionüszosz – Tanathosz

III. Alexandros (Nagy Sándor) portréja. Fejét szenvedélyes mozdulattal balra veti; írott források is tanúsítják, hogy ez a fejtartás jellemző volt az uralkodóra. A kidudorodó szemöldök és homlokcsont a kor ikonográfiai nyelvén a szellemi erőfeszítés képi jele. Az arcot elnagyoltan megmintázott hajfürtök övezik, középen a III. Alexandrosra annyira jellemző, oroszlánsörényt idéző, felfelé fésült tincsekkel. Álla sima, szemben az addig általános görög ábrázolási típussal, ami mindig szakállal jelenítette meg a férfiakat. A fejtetőt szalag fonja körbe, ez uralkodók, hérósok gyakori képi jele. A homlok közepe fölött a hajban lyuk attributum befogadására – egy feltevés szerint bronz csillagra lehet gondolni, amelynek révén a makedón uralkodót a Dioskurosokkal való rokonságát fejezték volna ki.
A portré típusa Lysipposnak, III. Alexandros udvari szobrászának egyik alkotását követi, és évszázadokon át használták. A darab egyelőre csupán általánosan keltezhető a hellénisztikus korra. A makedón uralkodót az Antik Gyűjteményben további művek is ábrázolják (vö. a 4740 leltári számú portrét).

A szobron végzett anyagvizsgálatok eredménye alapján a portré parosi (Paros-Marathi) márványból készült.

A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.

Kiállításaink közül ajánljuk