Mária gyermekével Girolamo Romanino

A bresciai mester az elsők között vált fogékonnyá Tiziano újításai iránt. Bizonyosság rá ez a kép is. Az olvadékony, meleg tónusú, fénnyel telített, mélytüzű színek, a sűrű, pasztózus festékfelvitel és a szereplők élettelisége egyaránt a velencei festészet meghatározó egyéniségének hatásáról vallanak. Kettejük művészetét mindazonáltal alapvető szemléleti különbség választja el. Tiziano Madonna-ábrázolásaiban előkelő, arisztokratikus eszmény ölt testet. Romanino Madonnája sokkal köznapibb, inkább egy bresciai polgárasszony, mint Isten fiának anyja, az Ég királynője. Az arc köznapi, de az is igaz, hogy kifejezése egyáltalán nem prózai. Átszellemült, mint Tiziano Máriái, csak egészen másképpen. Transzcendens derű helyett titokzatos mélabút olvashatunk le róla. A Szűz tekintete zavarba ejtő, ahogyan a gyermek Jézusé is, aki szopás közben felénk fordul. A táplálkozástól egy pillanatra elterelődött figyelme nem csak fejének enyhe, de hirtelen fordulatában, kábult, álomittas tekintetében mutatkozik meg, hanem jobb lábának önkéntelen magasba lendülésében is. Mária viselete sem a leggyakoribb, tradíció által szentesített öltözék. A piros ruha és a kék köpeny még a kanonizált változatnak felel meg, de a fehér ing keskeny gallérral és a köpeny aranyszínű levéldísze már saját lelemény, vagy – ha az utóbbinak heraldikus jelentése van – a megrendelő kívánsága szerint került a vászonra. A leginkább otthonias a kendő, amely az elől szabadon hagyott gesztenyebarna hajat hátul összefogja.

©Tátrai Vilmos