Mária gyermekével Velencei festő

Félrehúzott zöld függöny és hegyes táj előtt ül Mária, jobbját érzelmes gesztussal melléhez emeli, az ölére terített leplen fekszik a gyermek Jézus. Típusban mindketten, ha távolról is, de egyértelműen Tiziano Madonna-képeit idézik. Tanult mester munkájáról van szó, a fej és a test arányai helyesek, az arcokon, kezeken, a kisgyermek testén különösebben kifogásolható rajzi, megformálási hibát nem észlelünk, a nézőhöz egészen közel hozott Jézustól a távoli hegyekig négy lépcsőben jutunk el a tér mélyéig. Rendben volna hát minden, ha a festmény nem árasztana minden négyzetcentiméteréből unalmat, örömtelenséget. Sehol a fantáziának akár csak félszeg nekilódulása, sehol a legkisebb kísérlet a néző elbűvölésére, sehol semmi játékosság, semmi, ami az ábrázolás puszta tárgyán túlmutatna. Ez tehát egy dísztelen, puritán, a gyönyörködtetésről lemondó festmény, valójában ikon, a szent téma alázatos bemutatása. A 16. század második felében, sőt még a 17. század elején is képek hosszú sora készült ebben az önkorlátozó előadásmódban, ellenreformációs szellemben. Az ábrázolási puritanizmus képviselői szerte Itáliában megjelentek, a legkevesebben épp Velencében. Ha, mint jelen esetben, a típushoz, a kompozícióhoz az előképet olyan vérbeli festő, önnön egyéniségét, vitalitását, robbanékony temperamentumát öntudatosan vállaló és kifejezésre juttató művész szolgáltatta, mint Tiziano, akkor a festői aszkézis effajta megnyilvánulása a mai nézőre különösen furcsán, szinte elidegenítően hat.

©Tátrai Vilmos