En
Vissza a találatokhoz

Madonna a gyermekkel Andrea Pisano

Alkotó

Andrea Pisano Pontedera, 1295 körül – Orvieto?, 1348/1349

Kultúra itáliai
Készítés ideje 1335 körül
Tárgytípus szobor
Anyag, technika alabástrom
Méret

36 × 12 × 7 cm

Leltári szám 7167
Gyűjtemény Régi Szobor Gyűjtemény
Kiállítva Szépművészeti Múzeum, Első emelet, Európai művészet 1250-1600, 18. kabinet

A Magyar Nemzeti Múzeum 1836-ban vásárolta meg Jankovich Miklós gróf, gyűjtő és történész első gyűjteményével az aranyozott alabástromszobrot. Átvétel útján, majd száz évvel később került jelenlegi őrzési helyére, a Szépművészeti Múzeumba. A finom, egységes kompozíción a 14. században népszerű és elterjedt elefántcsont szobrocskák hatása érezhető. Mária arca átszellemült, mosolya szemlélődő, a spirituális, keresztényi úton való haladás szellemisége hatja át. Ezért, bár az alkotás eredeti rendeltetése nem tisztázott, feltehetően magánáhítat számára készült, esetleg tabernákulum vagy oltár részét képezhette. A kis remekmű alkotója valószínűleg a szobrász és aranyműves, Andrea Pisano volt, aki ekkortájt a firenzei Battistero bronzkapuján dolgozott. A stílusjegyek alapján, az idekészített reliefjei állíthatók leginkább párhuzamba a szobrocskával.

Katalógustétel

A kis méretű alabástromszobrocska 1836-ban került a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárába, a híres műgyűjtő és tudós, Jankovich Miklós első gyűjteményének megvásárlásával. A Szépművészeti Múzeumba száz évvel később, átvétel útján jutott, és mindmáig a Régi Szobor Gyűjtemény egyik legfontosabb darabja. Az itáliai gótikus szobrászat e remekműve Szűz Máriát jeleníti meg a karonülő kis Jézussal. A figurák kéztartása egymásra rímel, de sem mozdulatuk, sem távolba meredő tekintetük nem teremt kapcsolatot kettejük között. A szobor kidolgozása virtuóz, Mária vékonyra finomított fátylán szinte átvilágít a fény. A Szűz és a Gyermek haján látható aranyozásnyomok a szobor egykori pazar megjelenését sejtetik. A megkapó szépségű mű csendes szemlélődésre készteti a nézőt. Eredeti funkciója is a magánáhítat gyakorlásához kapcsolódhatott, feltehetően házi oltárra helyezték és kegytárgyként tisztelték. Alkotójának meghatározása régóta foglalkoztatja a kutatókat. Első publikálója, Adolfo Venturi olasz művészettörténész Nino Pisano (1315 körül – 1368 előtt) munkái közé sorolta a szobrot. Analógiaként Nino 1340-es években készült munkáit, a berlini Bode Museum Madonnáját és az orvietói Dómmúzeumban őrzött – utóbb Andrea Pisano œuvre-jébe átsorolt – Madonnát említette. A szobor alaposabb szemrevételezése később új attribúcióhoz vezetett. Mint arra Balogh Jolán elsőként rámutatott, a budapesti Madonna szép fejtípusa, a drapéria finomsága, a redővetés ritmikája szorosabb rokonságot mutat Nino apja, Andrea munkáival. Andrea Pisano, a pontederai születésű szobrász és aranyműves Firenzében, majd Orvietóban alkotta fő műveit, mindkét városban megbízták a dóm építőmesteri tisztségével is. Népes műhelyében tanulták ki a szobrászmesterséget fiai, Nino és Tommaso, akik a nagyobb megbízásokon, például a firenzei Harangtorony alsó szintjének domborművein (1337–1341) együtt dolgoztak apjukkal. Andrea legfontosabb – s egyben egyetlen szignált és datált – munkája a firenzei Keresztelőkápolna első bronzkapuja, amelynek domborművei Keresztelő Szent János életének húsz jelenetét és a nyolc erényt ábrázolják. Az 1330 és 1336 között készült domborműveken közeli analógiákat találunk a budapesti szobor beállítására, Mária arctípusára, valamint a gyermek Jézus vállát szabadon hagyó ruha jellegzetes – a korabeli táblaképfestészet emlékein is megjelenő – motívumára. Ekkor, azaz az 1330-as évek első felében, Firenzében készülhetett a Jankovich-gyűjteményből származó Madonna, amelynek megnyúlt, elegáns alakja és finoman kidolgozott részletei a korban népszerű francia elefántcsont faragványok hatásáról is tanúskodnak. Vargyas Zsófia

A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.

Kiállításaink közül ajánljuk