Krisztus siratása Bernardino Luini

A festmény évtizedeken át egy északi hatás alatt dolgozó velencei mester, Marco Marziale műveként szerepelt a szakirodalomban, de ma már a lombard reneszánsz festészet minden mérvadó kutatója Bernardino Luini korai korszakába helyezi, amikor a festő stílusában még nem vált uralkodóvá a leonardói kompozíciók és arctípusok átvétele.
Az üres keresztből, a tájháttérből és az égből csak keveset látunk. Mária, mint német Pietà-szobrokon, ölében tartja Jézust, aki anyja vállán nyugtatja jobbját. Az egyik lábát Magdolna tartja kezében, mint ereklyét, és a sebre irányítja tekintetét. A fejnél János evangélista tartja a Megváltót. A turbános Arimateai József könnyeit törölve harapófogót, mögötte Nikodémusz kalapácsot tart kezében, vagyis attribútumaik a keresztlevétel eszközei. A kép szélén profilban ábrázolt, díszes öltözetű nőalak bizonyosan a festmény megrendelője. Férje a kereszt tövében, szőrmegalléros köpenyt és fekete sapkát visel. A József és Nikodémusz között felbukkanó arc alighanem a festő önarcképe. Szintén inkább kortársi, mint evangéliumi szereplőnek tűnik a feketeruhás nő a bepólyázott gyerekkel, és az a szakállas, behunyt szemű férfi, akinek kalapján pompás medál ékeskedik. Az itt-ott csíkos ruházat sokféle színe frissé, elevenné teszi az összhatást, amiben az erős nappali fénynek nem csekély szerepe van. Az összbenyomásnak nem kevésbé fontos összetevője a testtartások, mozdulatok és a ruharedők szögletessége, a szereplők intarziához hasonlítható összeillesztése.

©Tátrai Vilmos