Keresztvitel Az augsburgi Ecce Homo Mestere Jan Sanders van Hemessen (követője)

A flamand manierista festő merőben más szemlélettel festi meg a Keresztvitel jelenetét, mint Jan van Eyck tette: az evangéliumi eseményt démonizálja, a brutalitás orgiájává változtatja. A földre rogyott Krisztus egymaga kerül szembe a pokol összes erőivel, anélkül, hogy szenvedő arcáról leolvashatnánk a béke ígéretét. Dühtől torzult arccal, nekibőszült indulattal öt katona üti, rúgja, vonszolja a Megváltót, és még Cirenei Simonnak is kijut az ütlegekből. Világvége hangulat uralkodik a képen. A nyugtalanság ragályként terjed át a háttér minden szereplőjére és a gyerekekre, akik fára mászva, izgatottan mutogatva, egymást háton cipelve válnak az előtér jelentőségteljes figuráivá. Jobboldalt a kisfiúra felkapaszkodó kutya a közelgő végveszély előérzetével keres menedéket egzaltált gazdájánál. A Golgotára kanyargó út a halál és a pusztulás útja, az égen apokaliptikus fenyegetésként viharfelhők gyülekeznek, a hegyek fortyogó lávához hasonlítanak, felidézve bennünk Jézus prófétáló szavait Jeruzsálem asszonyaihoz: “Akkor majd unszolni kezdik a hegyeket: omoljatok ránk! És a dombokat: takarjatok el!” Jan van Eyck Keresztvitelének büszke városa, a dolgos emberi lét színtere eltűnt a jelenetről. Minden építészeti logikának ellentmondó, alaktalan építmények, gonosz szellemek lidérces lakóhelyei bújnak elő a földből. A Bosch pokol-vízióit is eszünkbe juttató mű alkotója egyike volt az Itáliát megjárt, Raffaello és Michelangelo hatását a németalföldi tradíciókkal ötvöző romanista festőknek.
© Tátrai Vilmos