Háromalakos athéni síremlék

A pentélikoni márványból faragott, rozsdavörös patinával borított, közel életnagyságú dombormű három alakot ábrázol. Bal oldalán izmos testű, ruhátlan férfi áll nyugodt tartásban, bal válláról összetekert, az alkarján átvetett köpeny csüng le. Jobbján felé forduló, földig érő ruhába (khitón) és a derekán megcsavart, bal vállára vetett köpenybe (himation) öltözött nőalak; a nyak töredéke alapján a férfira nézett, bal kezét (csupán ujjainak töredékei maradtak meg) pedig a vállára tette. A nő és a férfi jobb keze – az összetartozásnak a klasszikus görög művészetben gyakori képjelével – valószínűleg egymásba kulcsolódott. Kettejük között egy felnőtt arányaival ábrázolt, de jóval kisebb fiú áll, a szemlélődés kifejezésére szolgáló testtartásban. Az egyetlen kőtömbből kifaragott dombormű köré márványlapokból összeállított fülkét kell elképzelni. Ebben a formában díszíthetett egy attikai sírt.
Bár a domborművön nincs sírfelirat, a kompozíció két eleme is jelzi, hogy a három szereplő közül a férfi a halott. Elsősorban ruhátlansága utal arra, hogy már kívül áll az élők világán. A korabeli athéni művészetben főként isteneket és hérósokat, a halandók közül pedig legtöbbször gyerekeket és sportolókat jelenítettek meg mezítelenül. Ez utóbbiak mellett mindig ott látni a sport valamelyik kellékét, a budapesti domborművön azonban nincsenek ilyen tárgyak. Ráadásul az atletikusan ifjú testhez – a korabeli sírművészetben ritka módon – középkorú férfi portréja járul. A férfi halott voltára utal az is, hogy a nőalak feléje fordul, a férfi magába mélyedő tekintete azonban mégsem az asszonyra irányul. Elnéz mellette; már más szférában van. A közöttük lévő fiú nem a gyerekük, hanem szolga; ezt jelzi az athéni polgárgyermekekétől eltérő hajviselete és az ebben az esetben az alávetettségre utaló ruhátlansága.
A dombormű főalakja tehát ismeretlen athéni férfi portréja, képmása mégsem mutat egyéni vonásokat. Éppen ezek hiánya teszi a darabot a Kr. e. 4. századi athéni sírművészet jellegzetes példányává. A sztélén Athén klasszikus kori embereszménye, a „szép és kiváló” (kalos kai agathos) férfi ideálja fogalmazódott meg.
A klasszikus kori síremlékek sorozata a kor legnagyobb athéni építkezése, a Parthenón befejezése utáni években, a Kr. e. 5. század végén kezdődött, és egy Kr. e. 317-ben hozott, a sírok luxusát megtiltó rendelettel ért véget. A budapesti darab nem sokkal a rendelet kibocsátása előtt készülhetett egy athéni kőfaragóműhelyben. Ismeretlen mesterét éppen a Szépművészeti Múzeumban őrzött munkájáról „Budapest szobrász”-nak nevezték el.
Az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása utáni évtizedekben az Antik Gyűjtemény gyarapítására nagyon kevés lehetőség adódott. A néhány kivétel legjelentősebbike ez az athéni síremlék, amelyet 1928 elején sikerült megszerezni a múzeum legendás főigazgatója, Petrovics Elek, valamint Hekler Antal régész és Paul Arndt müncheni régész-műkereskedő közös erőfeszítéseinek köszönhetően.

NAGY ÁRPÁD MIKLÓS szövege nyomán

A domborművön végzett anyagvizsgálatok eredménye alapján pentélikoni márványból készült.