En
Vissza a találatokhoz

Föníciai férfiszobor

Készítés ideje Kr. e. 450–425 körül
Tárgytípus szobor
Anyag, technika negatív formából készült, terrakotta
Méret

magasság: 61,5 cm

Leltári szám 2003.3.A
Gyűjtemény Antik Gyűjtemény
Kiállítva Szépművészeti Múzeum, Mélyföldszint, Klasszikus ókor, Az ókori Mediterráneum

A Földközi-tenger keleti partvidékét lakó, sémi nyelvet beszélő kanaániták közt a Kr. e. 2. évezred végén különült el egy népcsoport, amelyet a görögök föníciaiaknak neveztek el. A föníciaiak nem alkottak egységes államot. Nagy településeik (pl. Byblos, Sidón, Tyros) önálló városállamok voltak, de közös volt vallásuk, nyelvük, írásuk és kultúrájuk más vonásai. A kelet felé a Libanon-hegységtől határolt vékony parti sávon laktak, nagyjából a mai Libanonnak megfelelő, északon kissé Szíriába, délen Izraelbe benyúló területen. Gazdaságuk alapjává elsősorban kézműves termékeik és tengeri kereskedelmük vált. Hajós-népként jelennek meg már Homérosnál is. A 2. évezred végétől felfedező utakra indultak a Földközi-tengeren, amelyek során az Ibér-félszigetig és a Britannia előtti szigetekig is eljutottak. Utazásaik fő célja nyersanyagok beszerzése, és a saját, illetve a hajó-útjaik során megismert népek termékeivel való kereskedés volt. Kr.e. 550 után a perzsa birodalom szállta meg területüket, de önálló létüknek csak Nagy Sándor hódító hadjárata vetett véget Kr. e. 332-ben. Legmaradandóbb teljesítményük a csak a mássalhangzókat jelölő betűírás volt, amelynek jeleit a görögök közvetítésével máig használjuk. Ők ismertették meg Egyiptom és Mezopotámia nagy közel-keleti kultúráinak vívmányait a Földközi-tenger partvidékein lakó népekkel.
Hajóútjaik és kereskedőtevékenységük biztosítására a 9–8. század fordulójától gyarmatvárosokat alapítottak, amelyek közül a legfontosabb Karthágó volt. A görögökkel, akik nem sokkal utánuk kezdték meg a Földközi- és a Fekete-tenger egész partvidékére kiterjedő hajóútjaikat, eleinte békés versengésben voltak, érdekszféráik jól elkülönültek. A föníciaiak főként Szardínia partjain, Szicília nyugati részén és Mozia szigetén, Máltán, a mai Tunézia, Algéria és Marokkó mediterrán partvidékén, továbbá a Baleárokon és az Ibér-félsziget déli felén, a Gibraltári szoroson túl Marokkó atlanti partján, valamint Cipruson és talán Rhodoson és Kréta déli partján hoztak létre településeket. Az érdekszférák megoszlása azonban nem jelentett szigorú elkülönülést: föníciai mesterek művei tömegesen kerülnek elő például Itália etruszkok lakta területén, ugyanígy görög vázák Karthágóban és más föníciai településeken. A perzsa megszállás után az anyaországban, ahogy az egész perzsa birodalomban, megerősödött a görög művészet hatása. Így alakult ki a helyi hagyományait soha fel nem adó 5–4. századi graeco-föníciai művészet.
Ebbe a művészeti körbe tartozik a föníciai terrakotta-szobrászat gazdag termése is, amelynek jelentős képviselője az Antik Gyűjtemény szokatlanul nagyméretű, harmad életnagyságú férfiszobra. A 6. század végi – 5. század elejei görög szobrászat volt a mintája a homlokot két sorban keretező, dudorokká egyszerűsödött, eredetileg csigába font fürtöknek. Későbbi időpontra utal azonban a görög koraklasszikus szobrászat nagy vívmányának, a ponderációnak a megjelenése az álló alakon: a két láb nem egyformán hordja a test súlyát, amely a jobb lábon van, a kissé behajlított bal láb pedig csak megtámasztja a törzset. A két vonás együttese arra mutat, hogy a szobor a Kr. e. 5. század harmadik negyede táján készülhetett.
Figyelemre méltó, hogy kéztartása a helyi bronzkori hagyományt őrizte meg az üdvözlésre, könyörgésre vagy áldásra felemelt bal kéz és a hiányzó, eredetileg előre nyúló jobb kéz gesztusával. Jellemzően helyi vonás az is, hogy a szobor csak látszólag veszi át a ponderációt: sem a csípő, sem a fej nem mozdul el frontális beállításából, mint a görög mintaképeken; a hosszú, ujjas ruha (chitón) redői is kevéssé mozgalmasak, és a szobor egésze, a görög művészet különböző korszakaiból átvett motívumokat egyesítve megőrizte helyi elődeinek szellemét. A kezek gesztusa alapján a szobor egyaránt lehet isten vagy halandó ábrázolása.
A szobor a Kr. e. 7. század óta már a görög terrakotta-szobrászatban is elterjedt technikával negatív formából készült. Hátsó oldalát nem dolgozták ki; a sima hátlap és a főoldal összeillesztésének nyomát csak nagyjából simították el, jól felismerhető a szobor mindkét oldalán. A két külön formált kar utólag került a számukra kialakított üregbe. A graeco-föníciai terrakotta-szobrászatnak a máshonnan ismertek mellett egy három évtizede felfedezett, a libanoni part közelében elsüllyedt hajó rakományából is sokszáz példánya került elő (néhány közülük az állandó Antik Kiállítás III. termének 1. tárlójában látható), férfialak azonban ebből a típusból egyelőre a legnagyobb ritkaságnak számít. Valószínű, hogy a szobrok műhelye Tyrosban vagy környékén működött. A bal füle alatt a nyakára tapadt kagyló arra mutat, hogy ez a szobor is a tengerből került elő, bár eredetileg nyilván szentélyben felállítandó fogadalmi ajándéknak szánták.

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY szövege nyomán

A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.

Kiállításaink közül ajánljuk