Férfi mellszobra

A hosszúkás arcú, szakállas, elmélyült tekintetű, javakorabeli férfi fejét kissé félrefordítja, haja hosszú tincsekben szabadon hullik a homlokába. Öltözéke a kor általános viselete (toga, tunica) helyett csupán egyetlen köpeny, amely a jobb vállát és karját takarja, a balt szabadon hagyja. A két arcfél közötti számos eltérés, a hangsúlyos aszimmetria mutatja, hogy a darabot nem szemköztnézetre szánták; a portré a testtel, nem pedig az arccal szemben állva érvényesül a legjobban. A büszt szabálytalan alakú, hátul csupán elnagyoltan kifaragott.
A hosszú, nem a korabeli divat szerint ápolt haj és szakáll, valamint az egyedüli ruhadarabul szolgáló köpeny már a görög szobrászatban is egyik szokásos ábrázolási módja volt a filozófusoknak és tágabb értelemben a szemlélődő, a szellemi világra összpontosító életfelfogás, a vita contemplativa elkötelezettjeinek. A szobor tehát egyaránt megörökíthet filozófust vagy -s talán ez a valószínűbb- egy ismeretlen férfit, aki magát filozófus módjára akarta láttatni.
A szobor kidolgozása (a hosszú szakáll és a szem részletező megmintázása) a római császárkor középső szakaszában, a Kr. u. 2. század második felében uralkodó művészeti felfogás jellegzetes vonásait mutatja, a szkhéma mégis szorosan kapcsolódik a Kr. e. 4. századi athéni síremlékekhez. Egy feltevés szerint elképzelhető, hogy a budapesti büsztöt egy athéni sírdombormű egyik alakjából faragták ki a császárkorban. A szobron valóban láthatók ókori átdolgozás nyomai. Éppen ezek a kevert vonások teszik nehézzé a darab pontos keltezését: változatos stílusa alapján Antoninus Pius (138–161), vagy Marcus Aurelius (161–180) filozófus-császár uralkodásának idején készülhetett.
A három földrészre kiterjedő római birodalom művészetének egyik fő jellemzője az volt, hogy egyidejűleg többféle, egymástól független, s egymásról akár tudomást sem vevő stílusirányzat volt benne megtalálható. Hellas, elsősorban a görög szárazföld és Kis-Ázsia műhelyei továbbra is a görög művészet formanyelvét használták, de nem mint lezárt, megváltoztathatatlan kánont, hanem a művészi kifejezés lehetőségeinek kincsestárát, amelyet szüntelenül gazdagítottak a római birodalom más központjaiból és a szomszédos közel-keleti kultúrákból érkező ösztönzők. Az ókori görög művészet máig ható meghatározó jelentőségének alapja éppen ez a nyitottság volt: ókori története folyamán soha nem vesztette el azt a képességét, hogy másoktól tanulni és másokat tanítani tudjon. A mellszobor jól példázza a császárkori görög művészetnek ezt az alapvető vonását, a hagyományhoz való ragaszkodás és a megújulás képességének együttesét.
Az állítólag Kis-Ázsiából származó darabot az 1930-as években vásárolták meg a múzeum számára a Szépművészeti Múzeumot támogató magyar mecénások a szobor első ismert magyarországi tulajdonosa, Faragó Ödön műgyűjtő halála után.

NAGY ÁRPÁD MIKLÓS szövege nyomán

A szobron végzett anyagvizsgálatok eredménye alapján a büszt göktepei márványból készült.