Diana és Actaeon Bernaert de Rijckere

Diana és Actaeon története a későmanierista festők és műgyűjtők egyik kedvence volt, hiszen e mítosz egyszerre tartalmaz erotikus és rémmesei elemeket, és így tökéletesen megfelelt az antik mitológia újraélesztésében szellemi felüdülést kereső korabeli elit igényeinek. A téma feldolgozásai közül épp Bernaert de Ryckere 1582-ben festett képe viszonylag lanyha érdeklődést mutat a cselekményben rejlő dramaturgiai lehetőségek iránt. Nem mintha az antwerpeni mester elmulasztotta volna annak rendje módja szerint bemutatni a történetet. A nimfák fürdőzésüket és szépítkezésüket megszakítva fordulnak az eltévedt vadász felé, aki sziklába vájt lépcsőn merészkedik be rejtekhelyükre. A ráfröccsentett forrásvíztől már meg is kezdődött átváltozása, feje helyére agancsos szarvas-fej nőtt. A távolban is felfedezhetjük a közeledő Actaeon apró figuráját, és láthatjuk jobboldalt a végkifejletet, a kutyák által halálra marcangolt szarvast. A cselekmény mégis meglehetősen súlytalan marad, mert a művész elsősorban tájképfestői erényeit kívánta megcsillogtatni, a bábú-szerű alakok szögletes mozgása pedig kevéssé alkalmas a jelenet szuggesztív színrevitelére. Az összhatásban ily módon a dekorativitás kerekedik felül. A különféle fák és az erdős-hegyes vidék a zöld szín árnyalataiban gazdag, finoman szőtt ornamenst alkotnak. Ilyen háttér előtt a figurák gyöngyházfénnyel ragyognak, a barlang homályában meg opálosan csillognak: akárha zöld bársonyon ízlésesen elrendezett ékszerek szépségében gyönyörködnénk.
© Tátrai Vilmos