
Janzenista teológus arcképe
Régi Képtár
Alkotó | |
---|---|
Kultúra | holland |
Készítés ideje | 1647 |
Tárgytípus | festmény |
Anyag, technika | olaj, tölgyfa |
Méret | 63,6 × 88,3 cm |
Leltári szám | 1026 |
Gyűjtemény | Régi Képtár |
Kiállítva | Szépművészeti Múzeum, Első emelet, Európai művészet 1600–1700 és Brit festészet 1600–1800, IX. terem |
Mintha csak Velázquez előbbi képéből vágták volna ki az asztalt, a holland Pieter Claesz. csendéletén ugyanazok a szakmai fogások köszönnek vissza: az asztal széléről lelógó kés (ami a térbeliség illúzióját hivatott fokozni), az élre vasalt, ropogós fehér asztalkendő, a megannyi különféle – fényes vagy matt, zsíros vagy száraz, kemény vagy puha – anyagminőség bravúros kontrasztja. Cseppet sem váratlan ez a hasonlóság, hiszen formailag mindkét kép ugyanabból a hagyományból táplálkozik: az Utolsó vacsorát – azaz Jézus tanítványaitól vett búcsúját és az oltáriszentség megalapítását – ábrázoló képekből. A csendélet tehát vallásos asszociációkkal terhes, és a gondolattársítást különféle hagyományos keresztény szimbólumok is erősítik (bor és kenyér, a borospoharat körbekúszó szőlővenyige, vagy a pohár felületén visszatükröződő, keresztforma ablakkeret).
Pieter Claesz., noha Antwerpenben született, az egyik “leghollandabb” festő. Nemigen van olyan képtípus, ami jobban megragadná a puritán, protestáns nemzeti karaktert, mint az ő egyszerű “böjti csendéletei”. A kenyér, bor, gyümölcs és pite együttese nem a legszikárabb kompozíciói közül való. A félbehagyott gyümölcstorta pazarló árvasága a földi bőség hiábavalóságára int, ezzel már a jelképes utalások második rétegét vezeti be. Mégis, az összhatás megmarad csendesnek és visszafogottnak, s ez jórészt Claesz. festészetének egy nélkülözhetetlen összetevőjéből adódik: a színeket addig tompítja, míg már-már a teljes egyneműségig jut.
Vécsey Axel
A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.