En
Vissza a találatokhoz

Apokaliptikus vén szobra a pécsi székesegyházból

Készítés ideje 1170–1180 körül
Tárgytípus kőfaragvány
Anyag, technika homokkő
Méret

74 × 24 × 15 cm, 20 kg

Leltári szám 55.977
Gyűjtemény Régi Magyar Gyűjtemény
Kiállítva Ez a műtárgy nincs kiállítva

A koronás férfit ábrázoló homokkőből faragott szobrot a pécsi Szent Péter-székesegyház déli mellékhajójának a nyugati szakasza fölötti térből, a főhajó padlására vezető ajtó melletti falból bontották ki 1873-ban, s került Henszlmann Imre kezdeményezésére 1874-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba, majd 1939-ben a Szépművészeti Múzeumba, és végül 1974-ben a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe.

A szobor mai állapotában sérült: elülső oldalán a bal alkar és kézfej, valamint mindkét lábfej teljes egészében, az arc nagyrésze, a talapzat pedig részben hiányzik, de a szobor oldalain is kopás, illetve törés nyomai látszanak, míg a hátulja és a feje feltehetően a szobor barokk kori, másodlagos elhelyezésekor bekövetkezett sérülések és javítás (ragasztás) nyomait mutatja.

Az álló, életnagyságnál jóval kisebb szobor a hátdala kivételével aprólékosan kidolgozott, és a sérülések ellenére is egyértelműen felismerhető, hogy egy előkelő ruhát és koronát viselő idős férfit ábrázol. Az aggastyán kissé behajlított térdekkel áll a keskeny talapzaton, törzse enyhén balra dől, míg a felső teste némiképp előre görnyed. Szakállas, bajszos arcán a roncsolás ellenére is jól kivehető a szájvonala. Egyenes, füle mögé simított haja a tarkójáig ér, a fején gyöngyökkel díszített abroncsos koronát visel. Mindkét keze könyökben behajlik: jobbjában húros hangszert (fidulát) fog, baljában, a melle előtt, egykor egy másik tárgyat (feltehetően attribútumot) tartott, amelyre a tárgy megmaradt szélei utalnak. A bizánci császári öltözetet utánzó ruházata rendkívül díszes. Legalsó, V alakban redőzött inge egészen a lábfejéig ér, melynek alsó szélét keskeny, gyöngysoros díszítés szegélyezi. A felette viselt, kettős gyöngysorral szegélyezett négyszögletes nyakkivágású, jóval díszesebb ruhája (tunica clavata) deréktájon kitüremkedik, mintha öv fogná össze. A tunika felületét két, hosszában lenyúló sávban gazdag szövést imitáló, mustrás díszítés borítja, a kettő közti dísztelen szöveten átüt az alsó ing redőzése. A tunika alját medalionokkal díszített paszomány szegélyezi. Legfelül a testére tapadó, a vállait és a karjait fedő, félkör alakú palástot visel, amit kerek ékszer díszít a bal vállán. A drága brokátot imitáló, körmotívumokkal díszített palástot kettős zsinór fogja össze a mellkasán, melynek a végei szabadon lebegnek a jobb karján.

Noha a szobor hátoldala eldolgozott, de nélkülözi mind a díszítést, mind a térbeli modellálást. A szobrot alapvetően szembenézetre komponálták, és bár az oldalai is aprólékosan ki vannak faragva, oldalról egyértelműen érzékelhető a szobor rendkívül lapos, zárt tömbszerűsége. Ezek a jellemzők, valamint a hátoldalán megmaradt korabeli csapolás nyoma együttesen arra utalnak, hogy a szobor egykor fal előtt, esetleg szoborfülkében állt.

Az előkelő idős férfit ábrázoló szobor a pécsi székesegyházban fennmaradt számos további szobortöredékkel együtt egyazon kompozíció része volt: az öltözet, a korona, illetve a hangszerattribútum alapján annak a 24 apokaliptikus vénnek az egyike, akik a végítéletkor körbeveszik az Atyaisten trónját (Jelenések könyve 4.4, 4.10-11). Az apokaliptikus vének ábrázolása a 12. század elején terjedt el francia területen, mint a gótikus templomkapuzatok Utolsó ítélet ábrázolásának a kísérője, főleg a kapuzatok archivoltjain, ugyanakkor templombelsőben, önálló szobrászati alkotásként meglehetősen ritkán jelentek meg, ami felveti az eredeti kompozíció elhelyezkedésének, funkciójának és az értelmezésének a kérdését. E kérdések megválaszolásához az aggastyántöredékekkel szoros stílus- és funkciókapcsolatot mutató angyalreliefek (ezek egyike szintén a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményében található, leltári száma 55.985), valamint a román kori Szent Péter-székesegyház építéstörténete nyújthat némi támpontot. A román kori (sorrendben a harmadik) pécsi székesegyház építése valószínűleg a 11. század végén kezdődött, és közel száz éven át tartott. Minden bizonnyal a munkálatok utolsó fázisában készültek el a templom gazdag szobrászati dísszel ellátott elemei (a nyugati és a déli kapuzat, az altemplomi lejáratok oldalfalai, az altemplom szentély felőli homlokzata és a vele összekapcsolt szentélyrekesztő), amik egy előre kidolgozott, szobrászati és festészeti eszközökkel közvetített teológiai programot hordoztak. A 24 apokaliptikus vén az angyalokkal együtt az égi szférát jeleníthették meg valószínűleg a székesegyház szentélyét elválasztó szentélyrekesztő többszintes szobrászati díszeként, amelynek a pontos készítési ideje történeti források híján csupán a szentélyrekesztőhöz köthető figurális és ornamentális faragványokról leolvasható stílusösszefüggésekből határozható meg. Mivel az ercsi bencés apátság ornamentális faragványain egyértelműen kimutatható a pécsi műhely tevékenysége, az apokaliptikus vént ábrázoló pécsi szobor készítéséhez az ercsi apátság alapítójának, Tamás nádornak az 1186-ban, a templom sekrestyéjében történt eltemetése jelenti az egyetlen időbeli támpontot, ami így a szobor elkészültét a 12. század utolsó harmadára, azon belül is az 1186 előtti időszakra keltezi.

Ez a nagyszabású, a 12. századi magyar emlékanyagban egyedülálló komplexitású és méretű szobrászati program egy nagylétszámú, különböző vidékekről származó és eltérő színvonalon dolgozó szobrászokat foglalkoztató szobrászműhely (vagy műhelyek) egyidejű vagy egymást követő munkájaként valósult meg, melyen egyaránt kimutathatók észak-itáliai, dél francia és közép-Rajna-vidéki hatások. Az egyes stílusrétegek pontos meghatározása további kutatást igényel, miként a pécsi ornamentális és figurális szobrászatnak a magyar emlékanyagban (pl. Somogyvár esetében) kimutatható hatása is finomításra vár.

Kutnyánszky Ildikó

Bibliográfia

A Magyar Nemzeti Galéria régi gyűjteményei: The Old Masters’ Collections of the Hungarian National Gallery, Budapest, 7. (Török Gyöngyi). sz.

Árpád-kori kőfaragványok: Katalógus, Az István Király Múzeum közleményei, István Király Múzeum; MTA Művészettörténeti Kutatócsoport, Székesfehérvár, 1978, 148-151. o.

Ungarische Nationalgalerie Budapest: Alte Sammlung, Corvina Kiadó, Budapest, 1984, 7. (Gyöngyi Török). sz.

The Hungarian National Gallery: The Old Collections, Corvina Kiadó, Budapest, 1984, 7. (Gyöngyi Török). sz.

Tóth, Sándor – Tóth, Melinda – Marosi, Ernő, Mikó, Árpád – Takács, Imre (eds.), Pannonia regia: Művészet a Dunántúlon 1000-1541, A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1994/3, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1994, 123-130. o., I-70. (Tóth Melinda). sz.

Tóth, Sándor, Román kori kőfaragványok a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményében, A Magyar Nemzeti Galéria szakkatalógusai I/1., Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2010, 20. sz., függelék II. j.

Marosi, Ernő, A romanika Magyarországon, Stílusok – korszakok, Corvina, Budapest, 2013, 70-80. o., 74.

A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak.

Kiállításaink közül ajánljuk