Angyali üdvözlet Ventura Salimbeni

1934-ben így írta le a festményt Adolfo Venturi (Storia dell’Arte italiana) :„…a kép mintegy játékból, tréfából rögtönzöttnek tűnik. A hanyagul elrendezett tárgyak és alakok szinte feloldódnak a szeszélyes fényben. Az ájtatos Mária égre emeli tekintetét, észre sem veszi a csúfondáros angyalt, aki úgy ront be hozzá, hogy egyik kezében lekonyult liliomot tart, a másikat meg szavai kíséretéül előre nyújtja….A kócos gyerekangyal sietősen teljesíti küldetését, a baldachin selyemkelméje röptében csavarodik az oszlopra…. Miniatúrafestői finomsággal kivitelezettek a csendéleti részletek: a szék a vesszőfonaton bukdácsoló fénnyel, a csinos olló, a napfényben megvillanó cérnagombolyag, a csipke áttetsző anyagra rajzolódó hófehér cikkcakkja és a Mária kezében szétnyíló könyvecske. A festő játszik a fénnyel: váratlanul ráfröccsenti a baldachin drapériájának redőire és a galamb szárnyára, ritmusát szaporává, szeszélyessé teszi, mintegy a rögtönzött jelenet rendetlenségéhez igazodva. A színek a tiszta fénytől kapják azt az életet, amely Salimbeni freskóinak is sajátja: fényvillanás csalogatja elő az aranyat az angyal szélfútta sörényéből, és a halványkékek, a sárgák, a finom rózsaszínek mind csupa frissesség.”
A mintegy belülről megvilágított színek a szintén sienai Beccafumi hatását mutatják, a drapéria kezelésében az élesen megtört és a „kivasalt” részek váltogatása a római Cavaliere d’Arpino modorára emlékeztet. A hátoldal zsanérhelyeiből ítélve a festmény eredetileg könyv borítójaként szolgált.

Tátrai Vilmos