A Szent Család Szent Jeromossal és Assisi Szent Ferenccel Lorenzo Costa

Lorenzo Costa szülővárosában, Ferrarában kezdte pályáját, több mint három évtizeden át Bolognában folytatta, hogy végül 1506-ban a mantovai Gonzaga-udvar festője legyen. Bolognát akkor kényszerült elhagyni, amikor a város népe II. Gyula pápa bátorítására elűzte a Bentivoglio családot, amely több alkalommal is jelentős megrendelésekkel látta el a festőt. Kezdeti, kora-reneszánsz korszaka utáni stílusát protoklasszikusnak is nevezik, mert nagyjából a századforduló idején a plasztikus, szobrászias előadásmódot lágyabb, érzelmesebb hangvétellel váltotta fel. Ebben a fordulatban Peruginóé mellett nagy szerepet játszott annak a Francesco Franciának a hatása, akinek egyik összehasonlításra kínálkozó Szent Családját ( ltsz. 4244) a Szépművészeti Múzeumban láthatjuk. Míg Costa kompozíciója önmagában nézve lekerekítettnek, a kifejezést tekintve szinte álmosítóan ájtatoskodónak tűnik, Francia képével összevetve, és alaposabban szemügyre véve észrevesszük, hogy nincs híján minden dinamikának és feszültségnek. A jelenetet belülről finoman feszítő erőket a Szent Család háta mögött lazán belógatott függöny, a félrebillenő fejek, Szent József és Szent Jeromos karikírozott fiziognómiája, és Mária köpenyének, kendőjének szélesen ívelő redőzése jelenítik meg. Costa jól ismerte korának festészetét, így nem ok nélkül való az sem, ha a szereplők laza csoportosítása, valamint a szelíd lankákkal és ritkás lombú fákkal békés hangulatot árasztó tájháttér a velencei Sacra Conversazionékat juttatja eszünkbe.

©Tátrai Vilmos