A Szent Család Assisi Szent Ferenccel Girolamo Mazzola Bedoli

A festő a pármai manierizmus mestere, Parmigianino legkiválóbb követője. Budapesti képének egyetlen valószerűen megformált alakja a szürke csuhás Assisi Szent Ferenc, kezében könyvvel és a kép síkját szinte áttörő kereszttel. A Szent Család az ő látomásaként jelenik meg előttünk, nézők előtt is. Ebből a látomásból azonban épp a misztikus elem hiányzik. A jelenetet nem a transzcendens tartalom, hanem a stilizálás emeli a köznapiság fölé. A család három tagját csak a lágyan gördülő körvonal foglalja egységbe, máskülönben alig látszanak tudomást venni egymásról. Külön-külön törekednek magukra vonni figyelmünket, öntetszelgően pózolnak. Mária mosolya egy előkelő dáma etikett diktálta mimikája, inkább nekünk szól, mint fiának. Különösen feltűnő ez Pármában, ahol Correggio az anyai gyengédség kifejezésének felülmúlhatatlan mintaképeit alkotta meg. Mária ül, de trónusa láthatatlan marad. Hosszú, csonttalan ujjai épp csak érintik köpenyét, amely a súlytalan drapéria ékes kalligráfiájával lebben. Feje, karja és keze kecsesen absztrakt S vonalat formáz. A borzas Szent József melléhez szorítja köpenyét, akár egy római szónok a tógáját. Jézus koraérett, jól nevelt gyermek, nagy szemű, nyúlánk, göndörfürtös úrfi. Félig felülve, ujjait kényeskedőn eltartva támaszkodik anyja lábára, így veszi át másik kezével a cseresznyét, az üdvözültek édes gyümölcsét. A kőlapon rózsa hever, Mária tisztaságának jelképe. A háttér dús vegetációjú tája a paradicsomi, eredendő bűn előtti ősállapotot idézi.

©Tátrai Vilmos