A Szent Család Francesco Francia

A kép egyike annak a nagyszámú Madonna és Szent Család képnek, amelyek valószerűségükkel, természetességükkel és gyengéd érzelemvilágukkal közel hozzák a hívőhöz Szűz Máriát, a gyermek Jézust és Szent Józsefet. A bolognai Francia, hasonlóan, mint az umbriai Perugino, pályája során egyre lágyabban modellál, meleg színekkel, gördülékeny kontúrokkal, a formák egyszerűsítésével, lekerekítésével a szereplőket mind teltebb harmóniában csoportosítja. Ugyanakkor, noha Leonardo kortársa, nem jutott el az érett reneszánsz módszeréhez, vagyis sok, egymásba fonódó szólam összehangolásához. Annyira meghitten ismerős hatást keltenek ilyen témájú művei, hogy észre sem vesszük, milyen elvont képi konvenciókból állnak össze. A mellvéd szerepe, hogy a kép és a néző közötti határt jelezze, a távoli tájé, hogy a szabad ég isteni fénnyel árassza el a szereplőket, de rejtve marad, hogy az alakok hol helyezkednek el, vagy hogy Mária és a szerényen hátrébb húzódó József áll vagy ül. Olyan ez, mint a színház: az illúzió elfogadásával, beleéléssel valóságnak fogadjuk el, ami a színpadon játszódik.
Francesco Francia aranyművesként kezdte pályáját, festeni csak túl a harmincadik életévén kezdett. Főleg szülővárosában kapott megrendeléseket oltárképekre, magánájtatossági képekre és ritkábban portrékra. Vasari elbeszélése, miszerint Raffaello bolognai főművét, a Szent Cecília oltárképét látva, és felismerve annak mind újdonságát, mind tökélyét, halt volna meg, valószínűleg csak művész-anekdota.

Tátrai Vilmos©