En

Hercegnő az állandó kiállításban

A Szépművészeti Múzeum története utóbbi száz évének egyik legnagyobb értékű és jelentőségű műtárgyvásárlása páratlan remekművel gazdagította a gyűjteményt. Anthonis van Dyck nagy méretű festménye nemcsak művészettörténeti, hanem történeti és kultúrtörténeti szempontból is rendkívül jelentős új szerzemény.

Mária Henrietta portréja Van Dyck egyik utolsó befejezett alkotása. A Szépművészeti Múzeum eddig csak a flamand mester két egészen ifjúkori művét őrizte: az 1619-20 körül készült Evangélista Szent Jánost ábrázoló lírai alkotást, valamint a fölényes technikai tudásról és mély, érett emberismeretről tanúskodó remekművet, a Házaspár képmását, amelyet mindössze tizenkilenc évesen festett.

Az I. Károly angol király legidősebb lányát, Stuart Mária Henrietta hercegnőt (1631–1660) ábrázoló portré az Anglia és Hollandia közötti szövetséget megerősíteni kívánó dinasztikus frigy alkalmából készült. Stuart Mária Henrietta és a holland helytartó fia, II. Vilmos orániai herceg 1641. május 2-án kötött házasságot; a hercegnő még csak kilenc-, a herceg pedig tizennégy éves volt. Gyermekük, aki később III. Vilmosként Anglia királya lett, kilenc év múlva született. Az esküvői portrén a hercegnő bal kezén jegygyűrűt visel, ruháján pedig azt a nagy méretű gyémántbrosst, amelyet házasságkötésük alkalmából a férjétől kapott. Lágy esésű, korall színű ruhája a korábbinál könnyedebb, új viselet, amit a hercegnő francia származású édesanyja honosított meg az angol királyi udvarban.

A flamand Anthonis van Dyck rövid élete utolsó évtizedében I. Károly udvarának vezető művészeként Londonban élt. Könnyeden elegáns, az ábrázolt személyek arisztokratikus fensőbbségét sugárzó képmásai jelentős hatást gyakoroltak a következő évszázadok európai portréfestészetére. Stuart Mária Henriettát ábrázoló festménye az egyik utolsó befejezett alkotása. A szakirodalom a portré három ismert változata közül ezt a képet tekinti az először készült, legkvalitásosabb példánynak. A mű közvetlen hangvételéhez bizonyára a festő és modellje közti személyes kapcsolat is hozzájárult: Van Dyck korábban számos alkalommal készített portrét a kis hercegnőről.

Van Dyck: Stuart Mária Henrietta esküvői portréja
Első szint, Európai művészet 1250-1600, XXIII. terem

Kiállításaink közül ajánljuk