En

Cickány, a szent zabagép

Cickány fogadalmi bronzszobra koporsódobozka tetején

Wes Anderson és a véletlen egybeesés

Egy véletlen egybeesésnek köszönhetően, a rejtélyes kis cickány a 2018 végén a bécsi Kunsthistorisches Museumban Wes Anderson filmrendező által rendezett kiállításnak címadó darabja (egy cickánymúmia fakoporsóban) lett. Ugyanekkor a budapesti Szépművészeti Múzeum Egyiptomi gyűjteményébe is betoppant új szerzeményként egy kis cickány bronzplasztika. Ezt a budapesti magángyűjteményből érkezett bronz cickányfigurát állítja reflektorfénybe az alábbiakban Gaboda Péter egyiptológus-történész, bemutatva és elmagyarázva főbb sajátosságait.

Cickány vagy mongúz?

A cickány rejtőzködő, éjjeli életmódja hosszú távon annyira „sikeresnek” bizonyult, hogy a kutatás sokáig nem ismerte fel, hogy az ókori Egyiptomban a cickány alakú istenségnek önálló kultusza volt. Bronzszobrait is többnyire egyiptomi mongúzként (ichneumonként) azonosították. Mára nagyjából körvonalazódtak azok a jegyek, amelyek a két állatot megkülönböztetik egymástól, de azok az összefüggések is, amelyek szorosan összekötik őket az egyiptomi mitológiában.

A bronzdobozkán álló, gondosan kidolgozott figura több külső jegye alapján egyértelműen cickány. A vaksi cickány szeme kicsi, mélyen ülő. Látása fogyatékosságáért részint jó szaglása (figyeljük meg hosszú, hegyes orrát!), részint kitűnő hallása (a kis kerek, belül két kagylóra osztott fül a fejtől jól láthatóan áll el) kárpótolja. A hengeres testhez a lábakat külön rögzíthették: álló helyzetben, egymás mellett, kissé ferdén előrehajolva helyezkednek el. Az ókori egyiptomi ikonográfiában a lábak ilyen ábrázolása inaktivitást, mozdulatlanságot jelzett. A feltehetően egykor hosszan, vékonyan megformált farok letört. A háton szárnyas istenségek és a napistenhez kapcsolódó vésett ábrázolások sorakoznak. Ez a bronz cickányszobrok gyakori jellegzetessége, amely hasonlít a bronz Ápisz-bika-szobrok díszítésére.

A szent állat

A cickányszobroknak ennél a típusánál a valódi állat maradványai is bekerültek a figura alatti dobozba, mint egyfajta relikviatartóba. A zárt doboz fogadta be a megelevenedésre, a halál utáni újjászületésre váró állati testet, és az erre kerülő figura volt az a kultuszképmás, amelyben az újjászülető istenség „beköltözve” megtestesülhetett. A kultikus szerepre kiválasztott szent állat soha nem egy adott istenség szimbóluma volt, hanem az istennek egy pontosan definiált minősége, amelyik az egyiptomiak szerint egy bizonyos helyzetben a legjobban jellemezte. De vajon mi volt ez az aspektus?

A zabagép

Az állat kis termete élénk anyagcserével párosult, így módfelett „(falánk) zabagép” hírében állt. Étrendjét főleg rovarok képezték, de ezt nemcsak magvakkal, csigákkal egészítette ki, hanem még az egérkölyköt sem vetette meg. Ugyanakkor ő maga – állítólag – lekerült a ragadozó állatok étlapjáról, mivel nem kedvelték a vészhelyzetben kibocsátott jellegzetes pézsma-/cibetillata miatt. Törékeny testalkata félénk, ideges védekező reakciókkal járt. Harcias, megszelídíthetetlen, kolerikus természete szintén közmondásos volt.

„Akinek az arcában nincsenek szemei”
A budapesti fogadalmi szobor állíttatója számára az állat fontossága elsősorban a föld alatt tartózkodó (túlvilági), az éjszakai sötétségben motoszkáló mivoltában rejlett. A cickányt ugyanis az egyiptomiak elsatnyult látószerve miatt teljesen vaknak tekintették (vö. a latin mus caecus – „vak egér” kifejezéssel). És pontosan ez a vakság volt az a tulajdonság, amely a cickányt összekötötte az úgynevezett Látó és Vak istennel.
Ennek az istennek a lénye bonyolult, kettős természetet takart. Egyik aspektusának a neve „Akinek a szemei (azaz a Nap és Hold) az arcában vannak” (egyiptomiul Mechenti-irti), a másiké pedig „Akinek az arcában nincsenek szemei” (egyiptomiul Mechenti-n-irti). Az istent Létopoliszban Hórusz egyik formájaként tisztelték, aki a mítosz szerint születésekor szintén vak volt. Egy egyiptomi elképzelés szerint a létopoliszi Hórusz segíti a napbárkában utazó napistent éjszakai túlvilági útján. A cickány az isten vak, még szemek nélküli aspektusát testesíti meg, míg az isten látó aspektusának megjelenítésére egy nappali állatot, a kígyó- és patkányölő mongúzt (ichneumon) választották.

A napisten bárkájának kalauza

A cickányhoz, mint a sötétségben boldogulni, tájékozódni képes lényhez, az egyiptomiak a nap éjszakai, túlvilági útjának lefelé ereszkedő szakaszát rendelték hozzá, amely az éjszaka 6. órájáig tart. A cickány a túlvilági lemenetelhez Hórusz isten alakját öltötte fel, és leereszkedett a túlvilág sötétjébe, hogy ott a halottat/Oziriszt feltámassza. Ezen a szakaszon játszhatott szerepet a napisten bárkájának sötétben való kalauzolásában. Újraképző ereje felgyorsította a halott helyreállítódásának folyamatát. Az éjszaka 6. órája után következő, a napisten útjának az alvilágból kiemelkedő szakaszához köthető harciasabb funkciókat azonban már társállata, a kígyóölő ichneumon kapta meg.

Folyamatos átalakulás

Az isten két aspektusa, a cickány és az ichneumon közötti átmenet – a nappalok és éjszakák változásához hasonlóan – dinamikus és folyamatos egymásba való átalakulás/átlényegülés. E rendszeres, napszakonként való oda-vissza alakulás a cickány esetében fontos állapotváltozást jelent: a vakból látóvá, az inaktív/túlvilági lényből tökéletesen újjászületett, a nappali világosságban dinamikusan cselekvő lénnyé való átalakulást.

Mit mond a felirat?

A talapzaton elöl és jobboldalt elhelyezkedő hieroglif felirat a Létopoliszi Hórusz (ideiglenesen) vak, cickányként ábrázolt aspektusától kéri, hogy egy bizonyos Imhotepnek „adjon (túlvilági) életet”.

129749_EGY_2019.1-E_20190307+08
129749_EGY_2019.1-E_20190307+09
129749_EGY_2019.1-E_20190307+02
129749_EGY_2019.1-E_20190307

Kiállításaink közül ajánljuk