A Régi Szobor Gyűjtemény kialakulása a Szépművészeti Múzeumot megalapító millenáris törvényeknek köszönhető, s már tudommányos célú muzeális gyűjtés eredményeként jött létre. Pulszky Károly, amikor a kormány megbízásából 1894-ben és 1895-ben Olaszországban műtárgyakat vásárolt a létesítendő Szépművészeti Múzeum számára, gyűjtőtevékenységét a szobrokra is kiterjesztette. Olyan kiváló műveket szerzett meg, mint például Agostino di Duccio Gábor arkangyala. Pulszky kiemelkedő jelentőségű együttest hozott létre, amely az olasz szobrászat fejlődését a 14. századtól a 16. század első feléig mutatja be. A szobrok további vásárlása azonban ezután alig folytatódott. Csupán 1914-ben állt be fordulat: a Szépművészeti Múzeum megvásárolta Ferenczy István szobrászművész hagyatékát, azt a nagyszerű, főként olasz kisbronzokból álló gyűjteményt, melynek legkiemelkedőbb darabja Leonardo Lovasa és Andrea Riccio Európa elrablása című alkotása volt.

Petrovics Elek, aki 1914-ben lett a múzeum főigazgatója, felismerte a viszonylag kevés darabból álló, de értékes gyűjtemény jelentőségét: az első világháború nehézségei ellenére sokat tett annak gyarapításáért. Az olasz reneszánsz anyag bővítése mellett célul tűzte ki az északi olasz iskolák alkotásainak vásárlását. Három jelentős műtárgyat vett a német gótika köréből: az ún. Szép Madonna típusába tartozó festett kőszobrot, valamint a Máriát és Evangélista Szent Jánost ábrázoló grosskönigsdorfi faszobrokat.

A gyűjtemény első kiállítását Meller Simon rendezte 1921-ben, a Szépművészeti Múzeum déli szakaszán, két teremben. Az 1935-től önállóan működő Régi Szobor Osztály megalapítója Balogh Jolán volt, aki állandó szoborkiállítást épített ki fokozatosan 1936 és 1967 között a múzeum második emeletén és az alatta lévő félemeleten. Hosszú munkássága alatt megkétszerezte a gyűjteményt. Utódai továbbfejlesztették ezt a nemzetközi jelentőségűvé emelkedő gyűjteményt.

Bodnár Szilvia (szerk.): A Budapesti Szépművészeti Múzeum, Budapest 1995.